Az USA átvizsgálja afganisztáni börtönhálózatát
Az amerikai hadsereg "pincétől a padlásig" átvizsgálja afganisztáni titkos börtönhálózatát a fogolykínzásokról nyilvánosságra került panaszokat követően - jelentette be Zalmay Halilzad, az Egyesült Államok kabuli nagykövete.
Dátum: 2004-05-18 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:45.331172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Egyesült Államok húszezer katonát állomásoztat Afganisztánban az al-Kaida terroristái és a tálib fegyveresek kézre kerítésére. Az afganisztáni börtönökben már történtek változások, amióta két afgán meghalt amerikai őrizetben 18 hónappal ezelőtt. A Nemzetközi Vöröskereszt - mint a börtönök látogatására jogosult egyedüli független szervezet - jelzései nyomán további változtatásokat is végrehajtottak.
Az amerikai nagykövet egy minden eddiginél alaposabb vizsgálatra utalt. Elmondta: az egész folyamatot akarják áttekinteni beleértve a fogvatartás körülményeit és a kihallgatás módszereit.
Két vizsgálat már elkezdődött a múlt héten. Az egyik esetben egy volt afgán rendőrtiszt elleni eljárás kapcsán folyik a nyomozás. Az illető közölte: 40 napig tartották fogva, s ezalatt verték és szexuálisan megalázták.
MTI - fideszfrakcio.hu