Alpok-Adria Nagydíjas zalai bor
A dél-zalai Muraszemenyén élő Bussay László 2003-as évjáratú traminije kapta a Grand Prix-t az Alpok-Adria Munkaközösség Borrendjeinek első találkozóján Szentgyörgyváron kedden - közölték a rendezők az MTI-vel.
Dátum: 2004-05-18 19:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:46.193469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zalavölgyi kisközség Széchenyi Borházában rendezett találkozón a munkaközösség hat külföldi tartományából és 4 magyar megyéjéből 7 borrend képviseltette magát.
A program középpontjában a 127 italmintát felvonultató nemzetközi borverseny állt. A Magyar Borakadémia elnöke, Módos Péter vezette 21 tagú zsűri a muraszemenyei háziorvos-borász, Bussay László 2003-as évjáratú traminijának ítélte az Alpok-Adria Nagydíjat és övé lett a legjobb száraz fehérbor díja is.
A vörösborok különdíját olasz, míg a kései szüretelésű édesborokét szlovén termelő nyerte.
"A győztesek, illetve a tíz legjobb nedű termelői ezentúl megkülönböztetett címkékkel hozhatják forgalomba boraikat" - közölte Páli Lajos, a Da Bibere Zalai Borlovagrend kancellárja.
A borversenyen összesen 32 arany-, 47 ezüst- és 40 bronzérmet ítélt oda a nemzetközi zsűri.
Az Alpok-Adria térség borrendjeinek második találkozójára 2005-ben Baranya megyében kerül sor.
MTI - fideszfrakcio.hu