Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál: az Európai Parlamentben az ügyek fontosak

Az európai parlamenti választás nem a hatalom megszerzéséről szól - mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, európai parlamenti listavezetője kedden este egy III. kerületi lakossági fórumon. Az a fontos, hogy ki lesz az a huszonnégy jelölt, aki Magyarországot képviseli majd az Európai Parlamentben - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben nincs klasszikus ellenzéki és kormánypárti tömörülés, ott lobbik, ügyek vannak, a képviselők ezek köré szerveződnek.


Dátum: 2004-05-18 20:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:48.922800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál reményét fejezte ki, hogy a huszonnégy Brüsszelbe, illetve Strasbourgba kijutó politikus Magyarország, illetve a magyar nemzet ügyében egységet fog képezni, és mindannyian szeretik a "piros-fehér-zöld színeket".

A Fidesz alelnöke közölte: reméli, hogy a magyar képviselők gondolkodását a nemzeti optimum hatja majd át. Mint mondta, Brüsszelben, illetve Strasbourgban a magyar közéletet jellemző stílust, hangnemet, "egymásnak feszülést" félre kell tenni.

"A huszonnégy embernek elsősorban magyarságból kell vizsgáznia" - jelentette ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek