Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új kormány eddig csak rombolt, leváltott, megszüntetett

Szinte az egész ország narancssárga, csak a kormány nem az - mondta Orbán Viktor a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában vasárnap, utalva arra, hogy a választásokon több megyében győzött a jelenlegi ellenzék, mint a mostani kormánypártok.


Dátum: 2002-06-03 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:42.990647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt kormányfő szerint az ősszel az első nagy erőpróba a földkérdés lesz az ellenzék és a szocialista kormány között.

- A földet mindenképpen meg kell védeni a külföldiek ellen - fogalmazott Orbán Viktor.

Az ellenzéki képviselő a Fidesz választási veresége kapcsán kifejtette: "talán nem arról van szó, hogy az ellenfelek jobbak voltak, mint mi, hanem mi nem voltunk elég jók".

A volt kormányfő közölte: ha sikerül a törvényt megváltoztatni, akkor újra kell számolni a szavazatokat "annak érdekében, hogy kiderüljön, mi is az igazság".

Orbán Viktor átlátszó mesének nevezte azokat a felvetéseket, amelyek szerint rossz állapotban van az ország, valamint azt, hogy az előző kormány túlköltekezett volna.

A személycserék témakörében az exkormányfő azt mondta: az embereket nem a tények bosszantják, hanem az, hogy a kormánypártok árkok betemetéséről, békességről beszéltek, most azonban ennek az ellenkezője történik.

Elmondta: őt is meglepte, hogy "olyanokat is elküldenek pillanatok alatt, akiket mi a Horn-kormány után átvettünk, megtartottunk, sőt időnként még magasabb beosztást és hivatalt, munkát adtunk nekik".

Orbán Viktor általánosságban is úgy vélekedett, hogy az új kormány eddig csak rombolt, leváltott, megszüntetett.

A volt miniszterelnök szerint hiba volt, hogy a sajtó, a nyilvánosság területén nem vállaltak több összeütközést, vitát.

- A kormánynak az egyetlen, szerintem derék, de összességében satnya eredménye van ezen a területen, hogy világra segítette a Heti Válasz című újságot. Sokkal többet kellett volna világra segítenünk, a rádiózásban, a televíziózásban, újságokban is - jelentette ki.

Szerinte "miután most a kormányzati eszközöket kiütötték a polgári erők kezéből, ezért a polgári világot nekünk magunknak kell fönn- és eltartanunk".

Ezt elsősorban újságjaik, saját kulturális intézményeik, rádióik, televízióik fenntartásával tartja elképzelhetőnek.

Nagy kérdésnek nevezte Orbán Viktor, hogy az előfizetési díjak tervezett eltörlése után vállalja-e a költségvetés a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió fenntartását.

- Ha nem vállalja, akkor a közszolgálatiság veszélybe kerül - mondta.

Arról is beszélt az exkormányfő, hogy amikor a nemzeti oldal valamit tenni akar, akkor megtámadják, de ha ugyanezt a dolgot teszi a másik oldal, akkor esetleg dicséret következik.

- Mégiscsak itthon vagyunk, tűrhetetlen, hogy ilyen körülmények között kell élnünk - szögezte le.

Tájékoztatása szerint jelenleg mintegy hatezer a polgári körök száma.

Az Orbán Viktor részvételével nemrég alakult Szövetség a Nemzetért kör szerdán tartja következő ülését, amelyen eldöntik, milyen hírleveleket és hírláncokat érdemes kiépíteni.

Mint elhangzott: hamarosan nyilvánosságra hozzák azt a címet, amely központja, székháza lesz az egész mozgalomnak.

A nyugdíjasoknak küldött leveléről szólva Orbán Viktor hangsúlyozta: mulatságos és elfogadhatatlan lenne, ha egy demokráciában a megválasztott miniszterelnök nem küldhetne bármilyen okra hivatkozva levelet a választópolgároknak.

A parlamenti ülésezési rend megítélése szerinte valójában nem lesz heti rendszerű, mivel "lesz egy randevús hét, meg lesz egy törvényhozó hét".

A politikus szerint az Országimázs Központot ugyan azért szokták támadni, hogy túl sok pénzt költött, a valóságban viszont a Horn-kormány erre a célra sokkal több pénzt fordított.

- Éppen olyan keretszerződést kötöttünk a mi kormányunk időszakában az Országimázs Központ rendelkezésére álló pénzek felhasználására, mint amilyet az előttünk járó kormány kötött egy nagy nemzetközi reklámcéggel. Ha az egyik törvénysértő, akkor a másik is az - tette hozzá.

Orbán Viktor úgy vélte, az Országimázs Központtal kapcsolatos hatósági eljárások ügye arról szól, hogy pártrendőrséggé alakul-e a rendőrség Magyarországon a következő időszakban, vagy nem.

Beszélt a Terror Házáról is a volt miniszterelnök, aki szerint a kormány még nem döntötte el, hol enged szabad folyást indulatainak.

- Egy Terror Háza múzeumba való bármilyen jellegű beavatkozás több millió akcióképes ember ellenérzését váltja ki - jelentette ki Orbán Viktor.

Kapcsolódó elemek