Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Béres Alapítvány most a szegedi rákos gyerekeknek segít - segítsen Ön is!

A Béres Alapítvány jótékonysági koncertet rendez június 12-én a Zeneakadémián a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika új onkológiai részlegének kialakítására, jelentette be Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke. "A legnyomorultabbakon segíteni - ez minden pénzt megér!" - írja a gondola.


Dátum: 2004-05-19 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:03:54.381745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Széchenyi-díjas feltaláló, Dr. Béres József és a Béres Rt. által több mint tíz éve létrehozott Alapítvány az est teljes bevételét a Szegeden kezelt daganatos gyermekek életkörülményeinek javítására fordítja. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a fellépő művészek is felajánlották honoráriumukat a jótékonysági célra. A koncert fővédnöke Mádl Dalma Asszony, aki személyes munkájával is támogatja az ügyet.

"A Béres Alapítvány 2002-ben indította a "Béres a daganatos betegekért" programot, melynek keretében az Alapítvány tájékoztató munkával, termékadományokkal és anyagi juttatásokkal segít a daganatos betegeken. A Béres Alapítvány e program keretében tavaly nyáron egy nagyszabású koncertet rendezett. Idén a Magyar Rákellenes Liga jóvoltából ismertük meg a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika onkológiai részlegének körülményeit. Láttuk, hogy az új, korszerű onkológiai részleg kialakítása elodázhatatlan, fontos ügy. Ezért gondoltuk úgy, hogy az építkezéshez szükséges összeg előteremtéséhez ismét jótékonysági koncertet rendezünk. A június 12-ei koncertre bárki vehet jegyet, de azok is adakozhatnak, akik nem tudnak részt venni a rendezvényen" - mondta Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke.

A Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója, Dr. Túri Sándor professzor is részt vett a koncertet bejelentő sajtótájékoztatón. "A Klinikán Bács-Kiskun, Békés, Szolnok és Csongrád megyéből érkező gyerekeket ápolnak, így az onkológia részlegen jelenleg lévő 14 ágy közel sem elegendő a betegek és szüleik megfelelő elhelyezésére. A Béres Alapítvány által szervezett koncert bevétele lehetővé teszi a már régóta tervezett új részleg kialakítását, melynek köszönhetően megszűnik a jelenlegi zsúfoltság és a kis betegek rendezettebb, fertőzésmentes körülmények között gyógyulhatnak majd" - fejtette ki az igazgató. Lehetőség lesz majd, hogy a beteg gyermekek szülei is több időt tölthessenek a kórházban, tette hozzá.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának köszönhetően a koncert nem csak karitatív szempontból, hanem zeneileg is egyedülálló eseménynek ígérkezik, mivel a zenekar népszerű, ám koncerttermekben ritkán hallható művekkel örvendezteti meg a közönséget. A rendezvény külföldi sztárvendége Zandra McMaster ír operaénekesnő lesz.

A koncertre jegyeket a Zeneakadémián és a Béres cég székházában lehet egységesen 20.000 Ft-os áron.

A Béres Alapítvány számlaszáma: OTP 11703006-20056326

***

Már volt egy sikeres jótékonysági koncert a daganatos gyerekekért

A Béres Alapítvány 2003. június 20-án, pénteken tartotta jótékonysági koncertjét a Zeneakadémián a Pécsi Gyermekklinika Oncohaematológiai Osztályának felújítására.

A nagysikerű koncert bevételéből és a Béres Gyógyszergyár Rt. adományából összegyűlt 15 millió forintot az est folyamán Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke jelképesen átnyújtotta Dr. Kajtár Pál professzornak, az intézmény vezetőjének. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a koncert fővédnöke Mádl Dalma Asszony.

A 15 millió forintos adomány a lehető legjobb helyre kerül, hiszen az Oncohaematológiai Osztály több mint 70 éves épületének felújítása immár 10 éve húzódik az anyagi eszközök hiánya miatt. A mostani adomány lehetővé teszi a munkálatok megkezdését és még ebben az évben történő befejezését. A Pécsi Gyermekklinika Oncohaematológiai Osztálya hazánk második legnagyobb, daganatos gyermekek gyógyításáért küzdő intézménye, ahol évente mintegy 80, Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyéből érkező gyereket ápolnak egyre nehezebb körülmények között. A felújított épületben a kis betegek rendezettebb körülmények között gyógyulhatnak.

A Béres Alapítvány nagyon hálás mindazoknak, akik részvételükkel, művészetükkel, vagy egyéb támogatással segítették a koncertet. Béres Klára elmondta, a fellépő művészek, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Kiss B. Atilla operaénekes és Kovács László karmester is felajánlották honoráriumukat a kórházfelújítás javára. Az esemény népszerűsítésében számos médium is részt vett, és az ő közreműködésük is sokakat megmozgatott a koncert ügye mellett.

***

2004. április 19-én, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikáján ünnepélyes keretek között avatták fel az Oncohaematológiai Osztály felújított épületét. Az éves szinten 80 gyermek gyógyulását szolgáló osztály épületének felújítását a Béres Alapítvány tavaly június 20-án tartott nagysikerű jótékonysági koncertje tette lehetővé. Az avatáson megjelent Mádl Dalma Asszony is, aki a felújítás ügyét a jótékonysági koncert fővédnökeként segítette.

Mádl Dalma Asszony elmondta, hogy példaértékűnek tartja, hogy magánszemélyek, vállalkozások és civil szervezetek ilyen ügy érdekében összefognak.

Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke hozzátette: "Felemelő pillanat az, amikor egy álom valóra válik. A Béres Alapítvány nagyon hálás mindazoknak, akik részvételükkel, művészetükkel, vagy egyéb támogatással segítették a tavalyi koncertet. A fellépő művészek, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Kiss B. Atilla operaénekes és Kovács László karmester, csakúgy mint az est háziasszonya, Kudlik Júlia, felajánlották honoráriumukat a kórházfelújítás javára.

gondola - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek