Május: kezelhetetlenné válhat a rendőrség pénzhiánya Tolna megyében
Lassan kezelhetetlenné váló anyagi gondokról, jelenleg 30 millió forintos hiányról számolt be Tolna megye rendőrfőkapitánya szerdán Szekszárdon.
Dátum: 2004-05-19 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:00.621885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Számításaink szerint, ha valami segítség nem jön, akkor az év második felétől már komoly hiányaink lesznek, olyan hiányaink, amiket igazán már kezelni sem lehet" - mondta Kustra József alezredes sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva. Hozzátette: mindent megtesznek azért, hogy ki tudjanak jönni abból a pénzből, amit a költségvetés számukra biztosít, ezért május 15-ével - hasonlóan az ORFK-hoz - takarékossági intézkedéssorozatot vezettek be.
"Olyan intézkedéseket nem hoztam, ami a normális rendőri munkát akadályozná. Hogy ez meddig mehet így, ezt nem igazán tudom megmondani" - jelentette ki.
A főkapitány a közbiztonsági, bűnügyi helyzet első negyedévi eredményeit ismertető tájékoztatón elmondta: bár nőtt a balesetek és a bűncselekmények száma, "a megye helyzete a több éves átlaghoz képest nem romlott".
A rendőrség átszervezésére, a vidéki kapitányságoknak beígért létszámfejlesztésre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Kustra József "még a nagyobbnál is nagyobb gondnak" nevezte, hogy tavaly sem kaptak létszámbővítést, s az idén is csupán öt-hat új emberre számíthatnak.
Hozzáfűzte: a megyének 50-60 kolléga járt volna, akiket még három évvel ezelőtt toboroztak. Ez a létszám nagyon hiányzik az állomány megerősítéséhez.
MTI - fideszfrakcio.hu