Zuschlag és Újhelyi abbahagyhatná a sértegetést
Bízunk abban, hogy ha a parlamentben tárgyalásra kerül a javaslat, a felelős gondolkodás győz a gyűlöletszítás és a választópolgárok lenézése fölött, és végre belátják, a Nemzeti Petíció választ ad az emberek napi gondjaira, hiszen az a biztonságos megélhetés, az otthonteremtés, az alacsonyabb gáz-, energia-, gyógyszer- és élelmiszerárak lehetőségét keresi - reagált a Fidesz Zuschlag János és Újhelyi István infantilis és tartalmatlan sajtótájéokztatójára.
Dátum: 2004-05-19 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:01.518778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zuschlag János és Újhelyi István mai infantilis és tartalmatlan sajtótájékoztatója azt bizonyítja, hogy az MSZP nem mer szembenézni a választópolgárok akaratával. A Fidesz feladatának érzi képviselni több mint egymillió magyar ember akaratát, ezért határozati javaslat formájában az Országgyűlés elé terjesztette a nemzeti petícióban foglaltakat. A Szövetség reméli, hogy Zuschlag és Újhelyi a jövőben a parlamentben ülő képviselőkre bízza az érdemi vitákat, és nem sértegetik a petíció több mint egymillió, köztük számos szocialistákkal szimpatizáló aláíróját. Bízunk abban, hogy ha a parlamentben tárgyalásra kerül a javaslat, a felelős gondolkodás győz a gyűlöletszítás és a választópolgárok lenézése fölött, és végre belátják, a Nemzeti Petíció választ ad az emberek napi gondjaira, hiszen az a biztonságos megélhetés, az otthonteremtés, az alacsonyabb gáz-, energia-, gyógyszer- és élelmiszerárak lehetőségét keresi.
2004. május 19.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség