Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc a vietnami elnököt fogadta

A magyar-vietnami jó politikai-diplomáciai viszony fenntartásáról és a kétoldalú gazdasági együttműködés kibővítéséről egyezett meg és írt alá megállapodást Mádl Ferenc magyar és Tran Duc Luong vietnami köztársasági elnök szerdán Budapesten.


Dátum: 2004-05-19 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:02.409350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mádl Ferenc a budavári Sándor-palotában fogadta a négynapos állami látogatáson tartózkodó vietnami elnököt; megbeszéléseikről közös sajtótájékoztatón számoltak be.

Mint Mádl Ferenc elmondta, aláírtak egy, a kapcsolatok fejlesztéséhez hosszú távú, elvi keretet nyújtó külpolitikai, továbbá egy gazdasági, egy mezőgazdasági együttműködési és egy idegenforgalmi megállapodást.

A két elnök tájékoztatta egymást az utóbbi években országaikban végbement változásokról. Mádl Ferenc elmondta, hogy míg Magyarországon rendszerváltozás történt a békés forradalom jegyében, a vietnami gazdasági-politikai fejleményeket a rendszer megújítása jellemzi.

Mádl Ferenc a tárgyalásokon elismerését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a demokratikus, piacgazdasági elemek fejlesztése terén Vietnamban lényeges változások történtek. Kifejtette: Magyarország az EU-csatlakozással közvetlenül is részt vehet az Európa-Ázsia-párbeszédben. Mint mondta, Magyarország támogatja, hogy Vietnam a Kereskedelmi Világszervezet tagja legyen, és több iparágban indokolt intenzíven fejleszteni a magyar-vietnami együttműködést.

Tran Duc Luong arról beszélt, hogy Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság kapcsolatai nagy hagyományokra tekintenek vissza, a két nép viszonya egymást támogató, segítő és megértő. Mint mondta, az utóbbi tíz évben a világ "nagyot változott", és Vietnam politikai rendszere megújításában találta meg a választ, egyebek mellett a globalizációra. Kijelentette, hogy a jó diplomáciai kapcsolatokat a megújult viszonyok között is fenn kell tartani, a gazdasági kapcsolatokat pedig szélesíteni célszerű.

A vietnami elnök - aki népes üzleti delegáció kíséretében érkezett Magyarországra - az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: Hanoi meggyőződése szerint a magyar EU-csatlakozás javít a magyar-vietnami együttműködés feltételein, hiszen az Európai Unió fontos gazdasági partner Ázsia, Vietnam számára.

Tran Duc Luong egy kérdés kapcsán kifejtette: Vietnamban

2002-ben nagymértékben csökkentették a halállal büntethető bűncselekmények számát, de a kábítószer-kereskedelem terén, a nagy visszaélések, valamint a kegyetlen, életellenes bűncselekmények esetében nem tehetnek engedményt.

Tran Duc Luong - aki állami látogatásával Göncz Árpád államfő 1998-as vietnami útját viszonozza - meghívta a magyar köztársasági elnököt Vietnamba. Magyarországi látogatása során találkozik a miniszterelnökkel, a külügyminiszterrel és az Országgyűlés elnökével.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek