Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai Bizottság: szabad a genetikailag módosított kukoricából készített termékek forgalmazása

Az Európai Bizottság szerdán engedélyezte a BT-11 jelű, génkezelt csemegekukoricából készített termékek európai forgalomba hozatalát, s ezzel gyakorlatilag feloldotta a genetikailag módosított szervezetek (GMO) újabb fajtáinak forgalmazására érvényben lévő tilalmat.


Dátum: 2004-05-19 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:02.698563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A svájci Syngenta cég által előállított és az Egyesült Államokban termesztett BT-11-es kukorica engedélyezésének ügyét decemberben már tárgyalta a tagállamok szakértőiből álló illetékes bizottság, amelyben azonban nem jött létre megállapodás. Az engedélyezési kérelmet ezért a miniszterek tanácsa elé utalták.

A mezőgazdasági miniszterek tanácsában április 26-án került napirendre az ügy, a döntéshez pedig minősített szavazattöbbségre lett volna szükség. Mivel azonban ez sem a BT-11-es engedélyezése, sem az elutasítása mellett nem jött létre, az uniós eljárásrend ilyen esetekre vonatkozó szabálya alapján a döntést a brüsszeli bizottság hozhatta meg.

David Byrne egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztos közölte, hogy a testület állásfoglalása a legszigorúbb tudományos vizsgálatok alapján született. Ezek szerint a BT-11-es kukoricából készített különféle termékek semmilyen élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelentenek.

Emellett április közepén hatályba lépett a GMO-k nyomon követhetőségét és a belőlük készített termékek egyértelmű címkézését szabályozó közösségi irányelv, amely lehetővé teszi, hogy a fogyasztók pontos információk birtokában maguk dönthessék el, megvásárolják-e az ilyen termékeket - tette hozzá Byrne.

A tanácsban Finnország, Hollandia, Írország, Olaszország és Svédország támogatta a BT-11-es behozatalának engedélyezését. Ausztria, Dánia, Franciaország, Görögország, Luxemburg és Portugália ellene szavazott, Belgium, Németország és Spanyolország pedig tartózkodott.

Byrne szerint a bizottságban nem volt szavazás, az engedélyezésre vonatkozó döntést közmegegyezéssel hozták meg.

Az EU-ban 1999 óta volt érvényben de facto tilalom új génkezelt termékek forgalomba hozatalára. Mivel az engedélyezéshez uniós szintű jóváhagyásra van szükség, ez a tagországok egy részének ellenállása miatt ilyen értelmű hivatalos döntés nélkül is fenntartható volt.

Az unióban mind ez ideig alig több mint egy tucatnyi - a BT-11-essel együtt 16 - GMO-t engedélyeztek, és Byrne szerint jelenleg kilenc termék esetében van folyamatban a jóváhagyási eljárás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek