Egyéves börtönt kapott az első iraki fogolykínzási per vádlottja
A maximális, egyéves börtönbüntetésre ítélte szerdán a Bagdadban felállított amerikai katonai törvényszék az iraki Abu Graib börtönben véghezvitt fogolykínzások ügyében tartott első per vádlottját, az amerikai Jeremy Sivitset.
Dátum: 2004-05-19 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:03.951677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sivits előzőleg bűnösnek vallotta magát, és a törvényszék meg is állapította bűnösségét őrizetesek kétrendbeli bántalmazásában, erre való összeesküvésben és kötelességmulasztásban. Mellékbüntetésként a bíró őrvezetői rangra fokozta le őt, illetve leszerelését is elrendelte.
A 24 éves amerikai katona sírva kért bocsánatot az iraki néptől és a megkínzott foglyoktól a hadbíróság előtt. Mint mondta, megbánta, hogy segítségnyújtás helyett fotókat készített a megalázott iraki foglyokról, és arra kérte a bírákat, hogy ne fosszák meg a katonai pályától.
Az elítélt ügyvédje jelezte, hogy a büntetés enyhítését fogja kérelmezni. Az elítélt és ügyvédje enyhébb ítéletre számított, az ügyészek azonban szigorú büntetést kértek tekintettel arra, hogy az amerikai katona pontosan tudta, hogy a genfi egyezmény alapján a foglyok kínzása tilos.
Katonai tisztségviselők közölték: Sivitset rövidesen egy amerikai büntetésvégrehajtási intézetbe szállítja, ott fogja letölteni szabadságvesztését. Három börtön jöhet szóba: az amerikai Fort Knox és Fort Leavenworth bázisok fogdái, vagy a németországi Mannheimben lévő amerikai bázis börtöne.
A szerdai hadbírósági ítéletet az amerikai katonai fellebbviteli bíróság fogja megvizsgálni, és vagy helybenhagyja vagy módosítja.
A tárgyalás ideje alatt mind a bagdadi bírósági épület előtt, mind az Abu Graib börtönnél irakiak tüntettek a szigorú ítélet mellett. A tömeg színjátéknak nevezte az amerikai büntetőeljárást és ítéletet. Sokan azt követelték, hogy ne csak a perbefogott amerikai katonákat, hanem a parancsot adó feletteseiket is ítéljék el.
Az al-Dzsazíra és az al-Arabíja arab hírtelevíziók riporterei amiatt tiltakoztak, hogy nem vihettek be magukkal kamerákat az ítélethirdetésre.
MTU - fideszfrakcio.hu