Festők városa lesz Kaposvár
Harmincöt programmal Festők városa lesz Kaposvár péntektől három napra. A szervezők által hangulatfesztiválnak nevezett eseményt a város jeles szülötte, Rippl-Rónai József festőművész születésnapjához kötődően rendezik meg, az idén negyedik alkalommal.
Dátum: 2004-05-19 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:06.875556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érdeklődőket összesen 35 program várja; kiállítások, szabadtéri rendezvények, köztük diavetítés, diaporámás előadás, s több koncert, a gyerekeket pedig a képzőművészeti játszóház nyújt kellemes időtöltést. A sétálóutcán rendezett tárlaton öt képzőművészeti egyesület több mint félszáz alkotója mutatkozik be az érdeklődőknek. Mellettük helyet kapnak majd kovácsok, takácsok, bőrösök, fazekasok és fafaragók is.
A fesztivál idején Kaposvár egyik testvérvárosa, Saint-Sebastien-sur-Loire képviseletében négy francia képzőművész munkáiból nyílik kiállítás a Somogy Megyei Művelődési Központban, a modern képző- és iparművészet útkereséseit tükröző tárlattal - 40 hazai művész alkotásaival - pedig a Vaszary Képtárban ismerkedhetnek az érdeklődők.
MTI - fideszfrakcio.hu