Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Funar újabb szobrot állítana Koloszváron

A kolozsvári magyar főkonzulátus épületével szemben helyezné el Moldva egykori uralkodójának, Stefan cel Marénak a szobrát a magyargyűlöletéről "elhíresült" Gheorghe Funar kolozsvári polgármester.


Dátum: 2004-05-20 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:10.404072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elöljáró a minap a sajtó előtt büszkén idézte fel, hogy tizenkét éve tartó városvezetése alatt tizenöt, kizárólag román vonatkozású emlékművet állított fel a kincses városban. Most tizenhatra gyarapítaná számukat, mivel Stefan cel Mare egykori román uralkodó tíz méter magas szobrát állítaná fel a Magyarország kolozsvári főkonzulátusának helyet adó épülettel szemben, a Szent Mihály plébániatemplom északi részén. Funar így kíván tisztelegni az egykori fejedelem emléke előtt, hiszen az idén ünneplik Romániában Stefan cel Mare halálának 500. évfordulóját.

A város főterére tervezett alkotást a polgármester annak ellenére szeretné felállítani, hogy a városi önkormányzat eddig már hét alkalommal elvetette a szobor megvalósítására vonatkozó határozatot. Funart azonban nem zavarja, hogy az önkormányzat nem utalt ki pénzt erre a célra, a sajtónak adott nyilatkozatában közölte: inkább az útjavításokra szánt pénzkeretből faragna le a szobor költségeinek fedezésére. A polgármesteri hivatal ezért ötletbörzét hirdetett, amelyre tucatnyi szobrász jelentkezett. Az első fordulót követően három alkotónak a pályatervét fogadták el. Végleges döntés június végén várható. A szakértők két lehetséges helyet jelöltek ki a szobornak, de a városvezetőnek jobban tetszene, ha az alkotás a főkonzulátussal szembe állna. Funar tervének valószínűleg a gépkocsivezetők örvendenek majd a legkevésbé, mivel bármelyik változat esetében parkolóhelyeket számolnának fel. Kolozsváron amúgy is évek óta gondot jelent a forgalom túlzsúfoltsága, a parkolóhelyek hiánya. Ezt tükrözi az is, hogy a június 6-án tartandó romániai helyhatósági választásokon induló polgármesterjelöltek választási ígéretei között előkelő helyen szerepel a parkolóházak építése.

Máté András a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önkormányzati képviselője az MTI-nek elmondta: a szobor esetleges felállításáról, valamint a hely kijelöléséről a helyi döntéshozó testületnek kell döntenie. Úgy vélte, hogy a kolozsvári önkormányzati testület nem fog zöld utat adni Funar tervének, aki csak azért tűzte napirendre éppen most ezt a kérdést, mert választási kampány zajlik Romániában. "A szobor felállításának a tervére nem fogunk rábólintani, mert Kolozsvárnak nincs semmi köze a román uralkodóhoz. A románok ittlétét nem szobrokkal kell bizonyítani" - mondta Máté.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek