Árokbetemetők a Zengőn
Megkezdődött a korábban tervezett mecseki NATO-radarállomás áramellátásához, kábelek fektetésére kiásott árkok betemetése a Zengő lábánál - közölte a Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője a munkálatok helyszínén tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-05-20 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:10.715321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az összesen mintegy nyolcszáz méter hosszú árok betemetése azt jelzi: a Honvédelmi Minisztérium visszalép, és nem kíván lokátort építeni a Mecsek csúcsán - hangoztatta Herbert Tamás. Szavai szerint az eredeti környezet visszaállítására a HM kérte meg a kivitelezőt, miután civilek levélben fordultak a szaktárcához, rámutatva: az árkok nemcsak a környezetet csúfítják, hanem életveszélyesek is az arra közlekedők számára. Hozzátette, a munka markolók bevonásával szerdán kezdődött, és várhatóan 4-5 napot vesz igénybe. Herbert Tamás szólt arról is, hogy tudomása szerint még nem alakult meg az a bizottság, amelynek feladata a lokátorberuházás lehetséges alternatíváinak kidolgozása. "Jelöltek már vannak, de a tagokat még nem választották ki." A mozgalom vezetője reményét fejezte ki, hogy a grémium "képes lesz természetvédelmi területen kívüli, alkalmas helyszínt találni". Úgy vélte: ilyen lehet például a közeli Tenkes-hegy akácokkal beültetett része.
A kormányszóvivő április 7-én jelentette be, hogy egy független szakértői testület alakul a Zengőre tervezett, a NATO által finanszírozott lokátorállomás ügyében. A testület létrehozásáról korábban a honvédelmi, az igazságügyi, a külügyi és a környezetvédelmi tárca vezetője állapodott meg. Gál J. Zoltán akkor elmondta: a kormány tájékozódott a lokátorberuházásról, és az építési munkákat felfüggesztik a független szakértői testület javaslatainak kidolgozásáig. Az építkezést korábban Greenpeace-aktivistákkal "megerősítve" civil szervezetek tagjai akadályozták meg a Zengőn.
MTI - fideszfrakcio.hu