Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államvasutak tavalyi "eredménye": 33 milliárd veszteség

A MÁV Rt. tavalyi összes bevétele 235 milliárd 773 millió forint volt, mérleg szerinti vesztesége 33,1 milliárd forintot tett ki, ami kedvezőbb a tervezettnél - mondta Udvari László, a MÁV Rt. igazgatóságának elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.


Dátum: 2004-05-20 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:11.979786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közölte: az igazgatóság megtárgyalta a cég eredménykimutatását, ez évi tervét, és ezeket elfogadásra javasolja a pénteki alapítói értekezleten.

A MÁV Rt. az idén 232,61 milliárd bevételt tervez. A veszteséget 48,408 milliárd forintra kalkulálják, amiben jelentős tétel az áfa-törvény hatása miatti 10 milliárd forintos kiesés, valamint a kamatterhek 7 milliárdos növekedése.

Udvari László elmondta, hogy 2003-ban a MÁV 157 millió utast szállított, ami 4,7 millióval kevesebb az előző évinél.

Elmondta, hogy a mintegy 3 százalékos utasszám-vesztés főleg az ország keleti részén nőtt, ugyanakkor az elővárosi közlekedés nőtt a személyforgalom.

Tavaly a MÁV kapacitás 3 százalékkal javult az egy évvel korábbihoz képest.

Az elnök elmondta, hogy a közhasznú távolsági közlekedésben a vasút megőrizte az évek óta meglévő 30 százalékos részesedését, ugyanakkor jelezte, hogy csökkenő tendencia várható az egyéni közlekedés, illetve a közúti személyszállítás térnyerése miatt.

Udvari László elmondta, hogy a távolsági minőségi személyszállításnak köszönhetően 159 millió utas szállításával számolnak az idén, ami 2 millióval több a tavalyinál. Az árufuvarozás teljesítményében 7 százalékos növekedéssel számolnak.

Udvari László elmondta, hogy az idén a MÁV 106 milliárd forintos beruházási projekt indításával számol, és 76 milliárd forintos kifizetést terveznek.

A MÁV Rt. elnöke úgy vélekedett, hogy a 2004. évi tervek teljes mértékben finanszírozhatók, mert a kormány jóváhagyta a 2004. évi állami kezességvállalású 59,5 milliárd forint összegű hitel felvételét.

Az elnök szólt arról, hogy 2005-2006 évekre szóló program gazdasági terveit szeptemberig készítik el. Tart az áru- és személyszállítási kereslet felmérése és ehhez igazítják majd a kínálati struktúrát.

Mándoki Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója a MÁV 2004. évi teljesítményével kapcsolatban kiemelte, hogy 16 százalékkal nőtt az áruszállítás teljesítménye az előző év azonos időszakához képest. Az autópálya-építésekhez kapcsolódóan új üzleteket szereztek.

Kugler Flórián, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy tavaly 1.300 fővel csökkent a vasút létszáma, az idén összesen 3.700 fővel csökken a foglalkoztatottak száma.

Az idén eddig 350 fő tevékenységét kihelyezték más társaságokhoz, 160 főnek felmondtak, 180-an mentek nyugdíjba.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek