Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lengyel filmszemle tizedszer

Csütörtöktől három napon át lengyel filmszemlét láthatnak az érdeklődők a budapesti Művész moziban. Tizedszer rendezik meg ezt az eseménysorozatot, kiegészítve az idén 65 éves Lengyel Intézet jubileumi műsorával.


Dátum: 2004-05-20 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:13.187164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A fesztivál címe a Mi hangunk, ami azt jelenti, hogy ezek a filmek mind Lengyelország napjairól, valóságáról szólnak. Illetve valószínűleg nem csak Lengyelországról szólnak, hanem ez az egész közép-kelet-európai régióra érvényes igazságokat mutatják be - mondta Kriston Wojta a Lengyel Intézet munkatársa. A nyitó film a Hunyd le a szemed című első filmes alkotás, amely Lengyelországban learatta az összes lehetséges díjat, a legjobb film díját mindenféle fesztiválokon. Ez a film két ember barátságáról szól, egy olyan világról mesél, amely a magyarok számára is nagyon ismerős lehet. Egy magányos, saját útját járó, nehezen kezelhető kislány és egy felnőtt férfi. A lány volt tanárának a barátságáról szól. Ez egy pehelykönnyű film, ahogy a rendező is mondja, mert nagyon sok humor is van ebben a filmben a kemény dolgok mellett. Az egyetlen irodalmi alapú film a Pornográfia című film.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek