A Fidesz kezdeményezi, hogy a 19500 forint épüljön be a nyugellátások összegébe
A Fidesz-frakció véleménye szerint jó lenne végre világosan látni a parlament ülésezési rendjére vonatkozó javaslatot, mert így tervezhetetlen a parlamenti bizottságok és a képviselőcsoportok munkarendje.
Dátum: 2002-06-03 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:45.463650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erről a Fidesz képviselőcsoportjának hétfő délutáni üléseután nyilatkozott újságírók előtt Deutsch Tamás, frakcióvezető-helyettes. Elmondta: képviselőcsoportja nevében arra kérte Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, hogy a munkarendre vonatkozó indítványát még a héten jutassa el a frakciókhoz.
A politikus elmondta, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának szociális kabinetje törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé annak érdekében, hogy az egyszeri tizenkilencezer forintos nyugdíj- kiegészítés épüljön be a nyugellátások összegébe.
Beszámolt arról is, hogy a frakció indítványt nyújtott be a gázszolgáltatásról szóló törvény módosítása érdekében. A javaslatban azt kezdeményezik, hogy a földgáz legmagasabb hatósági ára ne növekedhessen nagyobb mértékben a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közölt éves infláció ötven százalékánál mindaddig, amíg a magyar GDP el nem éri az EU átlagát.
A frakció felháborodását fejezte ki, amiért az új kormány lépései nyomán az "Álmok álmodói" kiállítást működtető közkereseti társaságnak sorozatban kell lemondania a már megszervezett osztálykirándulásokat. Deutsch Tamás elmondta: tucatnyi bejelentés érkezett, hogy a Millenáris Park a kormányváltást követően kialakult zavaros helyzetben nem tudja fogadni a tárlatra érkezőket.
Schmitt Pál főpolgármesteri jelölésével kapcsolatban a politikus közölte, hogy a jelöltet meghívják a Fidesz csütörtöki elnökségi ülésére.