Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyáva MSZP-SZDSZ: Kőbányán nemet mondtak az igazság kiderítésére

Leszavazta a kőbányai önkormányzat MSZP-SZDSZ-többsége a csütörtöki képviselőtestületi ülésén azt az ellenzéki javaslatot, hogy büntető feljelentést tegyenek a számvevőszék által a kerületi vagyonkezelő cégnél megállapított mintegy félmilliárd forintos veszteség miatt.


Dátum: 2004-05-20 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:14.954464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgári frakció tiltakozása ellenére elutasította a testületi többség az ügy rendőrségi tisztázását. A számvevőszék vizsgálati anyagát viszont egyhangúlag tudomásul vette a testület - mondta az MTI-nek Kalapos Zsolt (MDF).

Az MSZP és az SZDSZ többségi szavazásával egyetértett a testület azzal is, hogy független jogi szakértők bevonásával további vizsgálatra van szükség. Ennek ismeretében döntenek a későbbi lépésekről.

Az ÁSZ múlt héten nyilvánosságra hozott jelentése rögzíti: "az önkormányzat vagyonkezelése nem volt sikeres, emiatt legkevesebb 493 millió forint kár érte a kőbányai önkormányzatot".

A kerületi Fidesz múlt csütörtöki közleménye szerint "nem lehet arra az Andó Sándor polgármesterre bízni az ügyet, aki a Köbeta Rt. igazgatóságának tagja volt a veszteség kialakulásának időszakában. Ugyancsak igazgatósági tag volt a jelenlegi alpolgármester, Kaszab Csaba és az SZDSZ kőbányai elnöke, Nagy László".

Kaszab Csaba MSZP-frakcióvezető, alpolgármester az MTI-nek csütörtökön nem kívánt nyilatkozni. Közölte: kommünikét adtak ki, illetve sajtótájékoztatót tartottak ez ügyben. Az MTI-hez nem jutott el sem a közlemény, sem a sajtótájékoztatóról szóló információ.

Nagy László (SZDSZ) bizottsági elfoglaltságára hivatkozva szintén elzárkózott a véleménynyilvánítástól.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek