Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest vezető helyen a gépkocsilopások számában

Varsóban, Prágában, Kijevben és Budapesten hatszor több gépkocsit lopnak el egy évben, mint Bécsben, Münchenben vagy Berlinben - állapították meg a közép- és kelet-európai városok bűnügyi vezetői csütörtökön Budapesten tartott értekezletükön.


Dátum: 2004-05-20 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:15.277765, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gépkocsilopások csökkentéséhez vezető egyik út az lehet, hogy szigorúbb kontroll alá vonják a járműbontók tevékenységét, mert az eltulajdonított autók 60 százalékát alkatrészként értékesítik és csak 40 százaléka kerül ismét forgalomba az országban vagy külföldön - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója a háromnapos tanácskozást lezáró sajtótájékoztatón. Tóth Gábor ezredes elmondta, hogy a gépkocsilopások számát tekintve jelentős a különbség a nagyvárosok között, van, ahol ez a szám alig több négyszáznál egy évben, van, ahol több mint tízezer autót tulajdonítanak el. Budapesten tavaly több mint hatezer gépkocsit loptak el. Tóth Gábor hozzátette: Bécs, Berlin, Kijev, München, Pozsony, Prága, Varsó és Budapest bűnügyi vezetőinek 16. konferenciáján a trükkös lopásokról, a rendőrségek szervezeti korszerűsítéséről és a nagyvárosok aktuális bűnügyi helyzetéről is szó esett. A BRFK bűnügyi főigazgatója beszámolt róla, hogy a tanácskozáson a trükkös lopások kapcsán megállapították: Varsóban és Budapesten hasonló elkövetési módszerrel dolgoznak a bűnözők és a bűncselekmények célja a gépkocsik eltulajdonítása vagy különböző értéktárgyak megszerzése az autókból. A rendőrség szervezetének korszerűsítése kapcsán Prága, Pozsony, Berlin és Budapest rendőrségi vezetői számoltak be tapasztalataikról - mondta Tóth Gábor. Hozzátette: az átszervezések oka szinte minden nagyvárosban a szűkös anyagi helyzet volt és az, hogy hatékonyabban használhassák fel a rendelkezésre álló emberi erőt. Minden nagyváros arra törekedett, hogy csökkentse a vezetői szinteket, növelje a végrehajtó állomány létszámát és minél több rendőrt tudjon az utcára küldeni - mondta. Az ezredes tájékoztatása szerint a következő konferenciára ősszel Münchenben kerül sor, egyik témája az lesz, hogyan hatott az EU bővítése a bűnözésre, a másik téma pedig a nagy rendezvényeken elkövethető bűncselekmények megelőzése lesz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek