Veszélyben a Fehérvári úti rendelő
A XI. kerületi Fidesz szerint jól képzett egészségügyi dolgozók kerülhetnek utcára, ha a Fehérvári úti járóbeteg-ellátás egyeztetés nélkül kerül a közhasznú társasági forma keretei közé - közölte Kupper András kerületi képviselő, az egészségügyi bizottság tagja csütörtökön.
Dátum: 2004-05-20 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:18.364677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt követően tartottak demonstrációt a szakrendelő épülete előtt, hogy 212 ott dolgozó egészségügyi munkatárs - állásukat féltve - aláírásával tiltakozott a tervezett kht.-be vonás ellen - mondta Kupper András, aki a fővárosi Fidesz-frakció vezetője is. Közölte: a dolgozók azt mondták, a kht. vezetője kilátásba helyezte a munkavállalók 25-30 százalékos leépítését, és azt is, hogy a szakembereket "túlképzettnek" tartja. Kupper András elmondta, az ügyvezető igazgató kijelentette: olcsóbban is el lehetne látni ezeket a feladatokat ukrán és romániai ápolókkal. "Nehezményezzük, hogy mindenféle egyeztetés nélkül (csütörtökön) tárgyalja (...) a kerületi testület a szakrendelő kht.-be való bevitelét" - mondta a képviselő.
Fotó: Demokrata/Veres Nándor
MTI - fideszfrakcio.hu