Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizennyolc település kap városi rangot

Tizennyolc nagyközség várossá nyilvánítására tett javaslatot Mádl Ferenc köztársasági elnöknek a belügyminiszter - tájékoztatott a tárca csütörtökön.


Dátum: 2004-05-20 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:18.704387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Abaújszántó, Adony, Balkány, Berhida, Bélapátfalva, Cigánd, Dunavarsány, Dunavecse, Fót, Hajdúsámson, Jánossomorja, Kenderes, Lábatlan, Örkény, Szigethalom, Tompa valamint üdülő településként Badacsonytomaj és Velence várossá nyilvánítását kezdeményezte Lamperth Mónika - áll a közleményben.

"Magyarország uniós taggá válásának évében különösen fontos, hogy minden olyan település, amely megfelel a várossá válás feltételeinek, megkaphatja ezt a rangot. A városi cím ugyanis új lehetőségeket, fejlesztési forrásokat teremthet a települések számára mind a hazai mind az unió támogatási rendszerében" - olvasható a Belügyminisztérium (BM) közleményben.

A tájékoztatás szerint ezért is "különösen figyelemre méltó az, hogy a korábbi évekhez képest idén több település várossá nyilvánítását kezdeményezte a belügyminiszter".

"Az új városi önkormányzatoknak a felkészülés időszaka céltudatos tervszerű településfejlesztést jelentett, ugyanakkor kihívást, nagyfokú igényt a civil szervezetek segítségére és a lakosság támogatására" - írja a miniszteri sajtóiroda.

A városok száma ezzel 274-re emelkedik.

A tárca sajtóosztályának tájékoztatása szerint a városi cím elnyeréséhez a pályázóknak egyebek mellett megfelelő közigazgatási múlttal kell rendelkezniük. Ezen kívül a településnek intézményi, kulturális, szellemi és sportközponti szerepet is be kell töltenie. Elvárás az is, hogy a település városias központtal rendelkezzen, foglalkoztatási helyzete pedig stabil legyen.

A városi cím elnyeréséhez a nagyközségeknek a BM-hez kell pályázatot benyújtaniuk, a döntéshez a köztársasági elnök jóváhagyása is szükséges.

1990 óta - a mostani 18-cal együtt - összesen 108 település kapott városi címet. A jelenlegihez hasonló nagyságú volt a városok számának megnövelése 1986-ban, amikor 16 település kapott városi rangot. 1989-ben volt a legtöbb várossá nyilvánítás, akkor 41 település kapott városi rangot. 2000-ben 15 nagyközségből lett város.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek