Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az FBI mossa kezeit

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda ügynökei nem vettek részt iraki foglyok kínzásában és nem is tapasztaltak ilyet a kihallgatások során a bagdadi Abu Graib börtönben - hangsúlyozta Robert Mueller, az FBI igazgatója a szenátus jogi bizottsága előtt.


Dátum: 2004-05-21 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:24.170577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mueller csütörtökön hangsúlyozta, hogy az általa vezetett hivatal kihallgatási módszerei eltérnek attól, amelyet a Központi Hírszerző Ügynökségnél vagy a hadseregben alkalmaznak. Az FBI irányelvei tiltják az erőszak alkalmazását vagy az azzal való fenyegetőzést a kihallgatásokon és az ügynökök kötelesek jelenteni, ha ilyen visszaélésről szereznek tudomást. A Szövetségi Nyomozó Iroda ügynökei kivétel nélkül betartották ezeket az irányelveket - jelentette ki Mueller. Mueller a meghallgatáson kitért annak megválaszolása elől, hogy hány FBI-ügynök tartózkodik Irakban. Mueller közölte, hogy az FBI nem folytatott kihallgatásokat sem Afganisztánban, sem a guantánamói fogolytáborban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek