Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea békeszerződést kötne

Békeszerződést akar kötni Észak-Korea az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával a jelenleg érvényes fegyverszünet helyett, hogy megszűnjön az észak-koreai atomprogram okozta válság - adta hírül pénteken egy dél-koreai újság.


Dátum: 2004-05-21 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:26.179158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Han Szong Rjol, Észak-Korea ENSZ-képviselőjének helyettese a Jungang Ilbo című lap szerint egyszersmind megbélyegezte az Egyesült Államoknak azt a tervét, hogy átszervezi dél-koreai csapatait, felkészítve őket egy Észak-Korea elleni megelőző támadásra. A diplomata szerint egy ilyen támadás azt eredményezné, hogy kitör egy második koreai háború. Az észak-koreai elképzelés szerint a békeszerződést egyszerre kellene aláírnia és garantálnia valamennyi félnek, amely katonai erővel van jelen a Koreai-félszigeten - mondta Han egy telefoninterjúban. Az 1950-1953-as koreai háború fegyverszünettel ért véget, nem pedig békeszerződéssel, így a két Korea jogilag még mindig háborúban áll egymással. A két szembenálló felet egy senki földje választja el egymástól, amely a világ legszigorúbban őrzött országhatára.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek