Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olimpia 2012: öt város maradt versenyben

London, Madrid, Moszkva, New York és Párizs maradt versenyben a pályázók keddi szűkítése után a 2012-es nyári olimpiai játékok rendezéséért folytatott küzdelemben. A NOB végrehajtó bizottsága kilenc város közül választotta ki azt az ötöt, amely jövő nyáron megkaphatja a nyolc év múlva esedékes játékokat.


Dátum: 2004-05-21 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:27.093958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagy vesztesek eddig a németek, hiszen ők a hazai versenyfutás után a volt kelet-német várost Lipcsét jelölték, ám a NOB ezt a pályázatot kizárta a további küzdelmekből. Ugyanerre a sorsra jutott Rio De Janeiro, Isztambul és Havanna is.

Visszatérve a németekre, ők valódi sokként élték meg a döntést. Persze a mi lett volna ha, kérdésre nem lehet választ adni. Hiszen 2003. április 13-án a Német Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a Hamburg, Düsseldorf, Frankfurt, Stuttgart, Lipcse ötösfogatból Lipcsét indítja a 2012-es olimpiáért. Hogy a másik négy városból bármelyik versenyben maradt volna-e azt már sohasem tudjuk meg.

A németek büszkék arra, hogy eddig két nyári olimpiát rendezhettek meg, 1936-ban Berlin, 1972-ben München volt a házigazda. Legutóbb 1993-ban a 2000-es játékokért kandidált Berlin, ám akkor lemaradt Sydney mögött.

A NOB bizottsága ennek értelmében jövő év februárjában és márciusában az öt versenyben maradt városban tesz látogatást, majd 2005 júliusában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szingapúri közgyélésén hozzák meg a végső döntést.

Barbara Cassani a londoni pályázat vezetője elmondta, számukra óriási elismerés, hogy versenyben maradtak és mindent megtesznek azért, hogy elhitessék a NOB vezetőivel London kitűnő házigazda lesz majd.

Csalódott volt viszont a török küldötsége vezetője, Yalcin Aksoy nem is értette, hogy ha három évvel ezelőtt versenyben lehettek a 2008-as olimpia megrendezéséért vívott harcban, akkor most miért zárták ki őket már az első körben.

Sokan Párizst tartják az elsőszámú esélyesnek és persze London legnagyobb riválisának. A francia főváros 1900-ban és 1924-ben volt már házigazda. A franciák mellett szól, hogy 1998-ban egy kitűnően megrendezett labdarúgó világbajnokságnak adtak otthont, míg tavaly Párizs atlétikai világbajnokságot rendezett.

London is kétszer 1908-ban és 1948-ban adott helyt az ötkarikás játékoknak, a brit főváros rengeteget fejlődött az elmúlt tíz évben. Londontól keletre Stratford köré egy valódi olimpiai paradicsomot terveztek a kandidálók.

Nagy kihívó lehet a tengerentúlról New York, de sokak szerint a 2010-es téli olimpia után, amit Vancouver nyert el nem kap két éven belül még egy olimpiát Észak-Amerika. Persze így volt ez a centenáriumi, 1996-os játékok esetén is, akkor mindenki borítékolta Athén győzelmét, ám az amerikai (Coca-Cola) lobbi mégis Atlantába vitte az olimpiát.

Az bennfentesek szerint Madridnak és Moszkvának van a legkisebb esélye a 2012-es nyári játékok elnyerésére.

sportforum.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek