Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolcvan éves az MNB

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1924. május 24-én alakult meg a Magyar Nemzeti Bank. Az I. világháború után a népszövetségi kölcsön folyósításának egyik feltétele a kormánytól független Nemzeti Bank megalakulása volt. (Korábban az Osztrák-Magyar Bank, a Monarchia közös jegybankja látta el a központi bank feladatkörét, amelyet az 1921. július 11-én megalakult Magyar Királyi Állami Jegyintézet vett át.)


Dátum: 2004-05-21 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:28.363822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzeti Bankról szóló 1924. évi V. törvénycikket 1924 áprilisában fogadta el a nemzetgyűlés, s ezt követően, 1924. május 24-én részvénytársasági formában - a mai Szabadság tér 8-9. szám alatti bankpalotában - megalakult az önálló magyar jegybank, ami egy hónappal később, június 24-én megkezdte működését. Az intézmény alaptőkéje 30 millió aranykorona volt, amely 300 ezer, egyenként 100 aranykorona névértékű részvényre oszlott. A részvények egy része, de nem a többségük, az állam tulajdonában volt. Működése felett a kormányzat kirendelt kormánybiztosa révén állandó felügyeletet gyakorolt. Részvényeseit a közgyűlés képviselte. Legfőbb szerve a nagybirtokosok, gyáriparosok és vezető bankok soraiból a közgyűlés által választott tizenhárom tagú főtanács volt, amelynek elnökét a kormány előterjesztésére az államfő nevezte ki. Az MNB első elnökének tisztére a Wekerle-kormány egykori pénzügyminiszterét, Popovics Sándort jelölték. A Magyar Nemzeti Bank fő feladata a bankjegykibocsátás volt. A központi bank megalakulása után, 1924 júliusában már folyósították a népszövetségi kölcsön 40 százalékát, amellyel sikerült megállítani az inflációt. A kölcsön jelentős része - a fizetési hiány pótlása mellett - a bank ércfedezetének alapjául szolgált. A bank nagy szerepet játszott a gazdasági stabilizációban, jórészt Popovics Sándor szakértelmének köszönhetően. A központi bank megteremtette az első világháborút követően inflálódott korona stabilizációját, majd kibocsátotta az új valutát, a pengőt. Átvette az állami számlák vezetését, az államadósság kezelését. Kamat- és hitelpolitikájával, váltóleszámítolási elveivel és -gyakorlatával irányította az ország hiteléletét, befolyásolta a bankrendszer működését. Hatáskörébe került a devizagazdálkodás felügyelete is. Megalakulásától részvényese és aktív tagja az 1930-ban alapított Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS). A II. világháború után a nemzeti bank közreműködésével valósult meg 1946. augusztus 1-jén a stabilizáció, s jelent meg az új fizetőeszköz, a forint. A nagybankok - köztük a jegybank - magyar tulajdonú részvényeinek 1947 végi államosítását követően a bankrendszert rövid idő alatt átalakították. A kereskedelmi bankokat és a takarékpénztárakat felszámolták, a bankrendszert egyszintűvé tették. Az MNB 1948 második felétől 1987-ig a jegybanki hatáskörök mellett kereskedelmi banki feladatokat is ellátott. Mint államosított központi bank, irányítása kormányzati fennhatóság alá került, 1967-ben az állam százszázalékos tulajdonosa lett. Az 1987-es bankreformnak köszönhetően Magyarországon visszaállt a kétszintű bankrendszer. A Magyar Nemzeti Bankról 1991 októberében elfogadott - majd többször módosított - törvény helyreállította a jegybank függetlenségét, újraszabályozta feladatkörét. Jelenleg Magyarország központi bankja és jegybankja. Élén az elnök áll, akit a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevez ki hat évre. Legfontosabb döntéshozó szervei: a közgyűlés, a jegybanktanács, az igazgatóság és a felügyelő bizottság.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek