Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség - ha fájna, 2004. május 21.

Rendezvényhajón osztotta meg a minap valóban "páratlan" gondolatait a sikeres baloldalról a szocialisták két főidelógus politikusa, Gyurcsány Ferenc és Hiller István. Autótól hajóra váltottak, majd eljutottak a kólaautomatáig.


Dátum: 2004-05-21 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:28.668624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miután a Klub Rádió riporterének képzavar-esti felvezetőjéből kiderült, hogy a szocialista pártban a két miniszter most "a tengely és a karosszéria, amely ugyanazt az autót hajtja..." és "...talán egyszer eljön a pillanat, amikor a sofőrülésért megharcolnak" , Gyurcsány frappáns riposzttal távolodott el a Medgyessy által ideaként megfestett piros Ferraritól. "Miután autóban megégettük magunkat, átnyergeltünk egy hajóra, mert ha megégetjük magunkat, itt közelebb a víz."

Ne kockáztassuk az egy eurót a berzsáni automatába

Az újabban a Vörös Csilla álpolgári körös, férfi manöken tanácsadója, bizonyos Berzsán úr pr-ötleteit megvalósító Hiller István sem maradt el sportminiszter kollégájától. A kultuszminiszter egy modern párt és a modern technika összefüggéseit megvilágító gondolatsorral ajándékozta meg a minden modernre szomjúhozó szocialista szimpatizánsokat. Ez a "Hiller mint kólaautomata" gondolat olyannyira "korszakalkotó", hogy a sikeres baloldal fanjain kívül kiérdemli a szocialista modernségre még kevésbé fogékonyak figyelmét is. "Vajon lehet-e, szabad-e úgy gondolkodni, mint egy automata? Természetesen ez tudatos képzavar, hiszen az automata nem gondolkodik. Bedobjuk az egy eurót, és kidobja a kólát. Én azonban olyan vagyok, hogy néha, amikor bedobják az egy eurót, kidobom a kólát, máskor bedobják az egy eurót, és nem dobom ki a kólát, és van, amikor be se dobják az egy eurót, mégis kidobom a kólát. És azt gondolom, hogy ez jó." Ne kockáztassuk az egy eurót a berzsáni automatába...

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek