Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Guardian: az amerikaiak "egyenként lőtték le" a nyugat-iraki falu lakóit

Az amerikai katonák "egyenként lőtték le" annak a nyugat-iraki falunak a lakóit, amelyet egy esküvői lakodalom után ért támadás - mondták a túlélők a londoni The Guardiannek. A lap forrásai szerint a rajtaütésnek 42 halottja volt; az áldozatok több mint a fele gyermek vagy nő.


Dátum: 2004-05-21 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:29.285776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az élesen háborúellenes, baloldali brit napilap helyszínen járt tudósítójának az esküvői rokonság egyik tagja a pénteken megjelent riport szerint azt mondta: a légitámadás a ceremónia után, hajnali 3 órakor kezdődött a szíriai határon fekvő kis falu ellen. Mindenki kirohant a házakból, ekkor azonban amerikai katonák célzott lövésekkel, egyenként kezdték lőni az embereket.

Az esetről beszámoló rokon - a vőlegény sógornője, aki az esküvő után családjával az új házasok lakásában tért nyugovóra - elmondta: három gyermekével a közeli mezőre próbált menekülni, de egy akna mellette csapódott be, és súlyosan megsebesítette, két gyermekét pedig megölte. Beszámolója szerint egy amerikai katona odajött hozzá, és belerúgott, de ő halottnak tettette magát, nehogy az amerikai lelője.

A rokon - saját elmondása szerint - a mezőről végignézte, ahogy az amerikai katonák a földdel teszik egyenlővé az esküvői pár családjának otthonát és a mellette lévő házat.

Reggel egy hozzátartozó vitte őt és életben maradt gyermekét kórházba, ahol megtudta, hogy a támadásban a férje is meghalt.

A helyi kórház igazgatója a The Guardiannek azt mondta: a rajtaütésben 42-en haltak meg, közülük 27-en a tágabb esküvői rokonság tagjai voltak. Meghalt emellett számos esküvői vendég, és a ceremóniára felbérelt zenekar tagjai is - mondta a kórház vezetője.

Az igazgató szerint a halottak között 11 nő és 14 gyermek van.

A The Guardian kommentárja szerint a helyszíni beszámolók gyökeresen ellentmondanak az amerikai hadsereg hivatalos jelentésének, miszerint a rajtaütés célpontja egy külföldi fegyveresek által használt búvóhely volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek