Rekord és tragédia a Mount Everesten
Egy nepáli serpa több mint két órával megjavította a világ legmagasabb csúcsa, a Mount Everest (Csomolungma) megmászásának rekordját. Egy japán csoport is meghódította a 8848 méteres magasságot, egy hatvanhárom éves nő azonban életét vesztette a visszaúton.
Dátum: 2004-05-21 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:30.808710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 26 éves Pemba Dordzsi 8 óra 10 perc alatt ért fel az alaptáborból a 8848 méteres tetőre. Az eddigi csúcsot tavaly május óta egy másik hegyivezető, a 36 éves Lakpa Gelu tartotta 10 óra 46 perccel.
"Helyi idő szerint 18 órakor indult el, és hajnali 2:10-kor jelentkezett odafentről - adta hírül a turisztikai minisztérium szóvivője. A fiatal serpa egyéni rekordja 12 óra 46 perc volt, amelyet egy éve ért el.
A rekord mellett egy tragédia is történt a Mount Everesten, egy idős japán nő ugyanis meghalt, miután megmászta a világ legmagasabb hegycsúcsát - jelentette pénteken a túrát szervező cég. A hatvanhárom éves Ota Soko csütörtökön hódította meg a világ tetejét társaival és egy vezetővel - közölte a tokiói székhelyű Adventures Guides Co. vállalat.
A visszafelé vezető úton azonban a hegymászónő a csúcstól mintegy 350 méternyire mozgásképtelenné vált, leállt a légzése. Kondo Kendzsi, az Adventure Guides elnöke, műholdas telefonon tájékoztatta a cég tokiói irodáját a halálesetről. A cég a hegymászónő halálával kapcsolatban nem tudott részletekkel szolgálni, a halál oka sem ismert. A csoport többi tagja egészséges.
MTI - origo.hu - fideszfrakcio.hu