Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy kormánya tönkretette a magyar gazdaságot

Elzálogosított jövő címmel szakpolitikai tanulmányt jelentetett meg a Századvég Politikai Elemzések Központja a Medgyessy-kormány második évéről. Az antológia összértékelése szerint az MSZP-SZDSZ koalíció Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő országából - egy valutaválságoktól szenvedő, a gazdaságpolitika minden szegmentumában negatív eredményeket produkáló, eladósodott államot csinált.


Dátum: 2004-05-21 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:32.907974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Medgyessy-kormány eddigi 2 éves pályafutása - mutatott rá Stumpf István - eddig csak válságmenedzselés volt. A politológus érvként a következő példákat sorolta fel: "A kormány rossz gazdaságpolitikája miatt az állam 2003-ban 2-szer is megélt egy-egy valutaválságot, aminek következményeként jelentős számú külföldi tőke hagyta el az országot. A volt kancelláriaminiszter ugyanakkor úgy látja, hogy a kormány PR-politikát folytat az euró bevezetésének elodázásával, illetve a nyugdíjemelés előrehozatalával. Stumpf István rámutatott a kormány egymásnak ellentmondó nyilatkozataira is. Ezek szerint az államháztartási hiányt - a kormányfő ugyan 3,8%-ban meghatározta - mégis tavaly 4,8 -tól 5,9%-ig ingázott a hiány mértéke. A csaknem 6%-os hiány formálisan László Csaba pénzügyminiszter bukását is előidézte.

Stumpf István elmondta: "Medgyessy Péter egyetlen számhoz ragaszkodott a 2004-es költségvetéssel kapcsolatban, és ez a 3,8%-os hiány volt. Minden fórumon elmondta, hogy lehetségesek belső átcsoportosítások, de a 3,8 %-os hiány nem változhat. Mindannyian tudjuk, hogy az új pénzügyminiszter első bejelentése arról volt, hogy a 3,8%-os hiány helyett 4,6%-os hiány lesz."

Az egy főre jutó adósságállomány, ugyanakkor már meghaladja az 1 millió forintot. A Századvég értékelése kiemeli, hogy a legnagyobb probléma az önkormányzatoknál alakult ki, a közszféra bérfjlesztése, illetve az ÁFA átterhelése miatt.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek