Az MTI több pénzt kér
Az Országgyűléshez fordult segítségért pénteken a nemzeti hírügynökség gondjainak enyhítésére Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda (MTI) Rt. elnöke.
Dátum: 2004-05-21 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23740
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:35.003587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ahhoz, hogy az MTI korszerű, a nemzetközi normáknak megfelelő, rugalmas piaci magatartású hírügynökséggé váljon, a megváltozott piaci körülmények között szükség van a tulajdonos, a Magyar Országgyűlés segítségére is" - írta a hírügynökség elnöke a parlament kulturális és sajtóbizottságának küldött levelében.
Az MTI pénzügyi helyzetéről Vince Mátyás azt írta, hogy az MTI-nek nyújtott költségvetési támogatás - 1998-tól számítva - az inflációkövetés elmaradása miatt 862 millió forintnyit veszített értékéből.
Ezt súlyosbította az áfa-törvénynek az MTI-t is sújtó módosítása, ami 2004-ben további mintegy 180 millió forintos csökkenést eredményez az MTI Rt. mérlegében.
A médiapiac változásairól szólva az MTI elnöke arra emlékeztetett, hogy sokan "szabad prédának tekintik" a hírügynökség híreit, a piac "bulvárosodása" ügyében pedig arra a veszélyre hívta fel a figyelmet, hogy sérülnek a közszolgálati tájékoztatás követelményei.
Vince Mátyás megemlítette azt is, hogy miközben a nagy médiapartnerek többségével sikerült új szerződést kötnie az MTI-nek, a hírügynökség arra kényszerült, hogy a Magyar Rádióval (MR) kötött szerződése lejárta után a MR által diktált, elfogadhatatlan feltételek miatt beszüntesse hírszolgáltatását a közszolgálati rádiónak.
Vince Mátyás levelében tájékoztatta a parlamenti bizottság tagjait az MTI által tett és tervezett takarékossági lépésekről is, amelyek egyik eleme a már korábban bejelentett csoportos létszámcsökkentés.
Megírta: az MTI vezetése úgy látja, hogy a 2004-2007. évi stratégiai terv megvalósítását, illetve az idei gazdálkodás egyensúlyának megteremtését nagymértékben segítené egy egyszeri, mintegy négyszáz millió forint értékű költségvetési támogatás, amelyet a cég fejlesztési célokra fordíthat.
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években elmaradt fejlesztések nehezítik a piacképes termékek, illetve az új piaci körülményekhez alkalmazkodó szolgáltatások bevezetését is.
Az MTI Rt. menedzsmentje szükségesnek tartja, hogy a cég költségvetési támogatása 2005-re reálértékben álljon vissza legalább az 1998-as szintre, s hogy - egy évek óta halasztott bérreform keretében - rendezze végre dolgozóinak bérhelyzetét - írta.
Egy hete az MTI munkavállalóinak képviselői írtak levelet Szili Katalin házelnöknek, a tulajdonos képviselőjének, pénzügyi segítséget kérve tőle annak a helyzetnek a felszámolásához, amely többek között mintegy nyolcvan munkavállaló csoportos létszámcsökkentés keretében történő elbocsátását eredményezte.
MTI - fideszfrakcio.hu