Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jasszer Arafat és George Tenet találkozója

Jasszer Arafat palesztin elnök és George Tenet, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója kedden a palesztin belső reformokról és a tűzszünetről kezdett tárgyalásokat Rámalláhban.


Dátum: 2002-06-04 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:47.652739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tenet szombat óta folytat közvetítő tevékenységet a Közel-Keleten. A CIA-igazgató vasárnap Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel tárgyalt a palesztin reformokról és az izraeli-palesztin békefolyamat újraindításáról. Hétfő este Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel tárgyalt, s körútja során felkeresi Szaúd-Arábiát és Jordániát is.

Arafat és Tenet megbeszélései a palesztin vezető főhadiszállásán folynak. A palesztin elnök átnyújtotta vendégének a biztonsági szolgálatok reformjának tervét. A palesztin kormányszóvivő tájékoztatása szerint a megbeszéléseken szóba kerül Tenet és George Mitchell volt amerikai szenátor közös tűzszüneti terve is.

A tárgyalások kezdetekor mintegy húsz palesztin tüntetett az épület előtt. Transzparenseiken távozásra szólították fel Tenetet, követelték az Izraelnek nyújtott amerikai katonai támogatás megszüntetését, emlékeztettek a palesztin nép szenvedéseire, és hangoztatták, hogy "csak szabad emberek tudnak tárgyalni".

A CIA-igazgató látogatásával egy időben jelentették be Washingtonban, hogy Saront június 10-én Washingtonban fogadja George Bush amerikai elnök.

Kapcsolódó elemek