Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyalázatos félidő

A kormány átfogó programjai megbuktak, a sorozatos valutaválságok és a mélyülő bizalmatlanság miatt a kormányzati politika súlypontja a Miniszterelnöki Hivatalból átkerült a Pénzügyminisztériumba - vonta meg a kabinet és az országgyűlési ciklus félidejének eredményét Stumpf István politológus.


Dátum: 2004-05-21 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:37.250953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Orbán-kormány kancelláriaminisztere azt mondta, hogy az európai parlamenti választás után komoly átrendeződések várhatók az MSZP-ben. Kicsit úgy tűnik, hogy a miniszterelnök az államfői poszt vonzásába került - közölte.

Stumpf István az elmúlt két évre visszatekintve azt mondta, hogy a kormány munkáját a reaktivitás jellemezte a leginkább: a válsághelyzetekre és külső kihívásokra mindig késve válaszolt.

Tavaly nyáron hibázott a kormány, amikor a költségvetés kidolgozására egy végig nem gondolt, politikailag alá nem támasztott, kellő prioritásokat ki nem jelölő mandátumot adott a Pénzügyminisztériumnak - mondta.

Pénzügyi hiénákat szabadítottak országra

A tárca összegyűjtötte, hogy honnan lehet a pénzt beszedni, és olyan dolgokkal riogatta az embereket, mint a vagyonadó, meg a nyugdíjon felüli jövedelmek megadóztatása. Ez azonnal "kiverte a biztosítékot" a választóknál, de az MSZP-n belül is - tette hozzá a politológus. Stumpf István emlékeztetett arra, hogy nyár közepén mindez a forint árfolyamának megroggyanásával párosult.

A jegybank elnökét beszorították egy olyan pozícióba, hogy feladta a forint- és inflációvédő politikát, és elmozdították a forint sávját, ami azonnal az országra uszította "a spekuláns pénzügyi hiénákat" - mondta. "Innentől kezdve vesszőfutás a kormányzati tevékenység" - jelentette ki a politológus.

Eladósodás és hitelvesztés

A kormány legnagyobb kudarca, hogy a valutaválságokat csak nagyon súlyos eladósodás és hitelvesztés árán tudta menedzselni, és ezzel nagyfokú bizalmatlanságot alakított ki maga körül a hazai választók és a külföldi befektetők körében - közölte.

Stumpf István bírálta a kormánynak a központi költségvetés sarokszámaival kapcsolatos magatartását is. A kormány azt mondta, hogy a 2003-as hiány nem lesz több 4,8 százaléknál. Ez később 5,9 százalék lett, és folyamatosan változott. A 2004-es hiányt 3,8 százalékban jelölték meg, az is, csakúgy, mint a többi szám, megbukott -mondta. A költségvetési "iszapbirkózásban" Medgyessy Péter hol a szakszervezeteknek, hol az SZDSZ-nek, hol az önkormányzatoknak engedett - tette hozzá Stumpf István.

Azt mondta, hogy a decemberi drasztikus kamatemelés aláásta a költségvetési sarokszámok hitelességét. A folyamatos visszavonulás tetőpontja László Csaba pénzügyminiszter felmentése volt. Az új pénzügyminiszter azonnal átírta a költségvetést, 170 milliárd forintos megszorítást és a hiány 4,6 százalékra történő felemelését jelentette be - közölte a politológus. "Ettől kezdve olyan klíma vette körül a kormányfőt és a koalíciós pártokat, amely felerősítette a belső feszültségeket és törésvonalakat is" - mondta Stumpf István.

Draskovics az erős

Nagyon fontos strukturális változás, hogy a kormányzati politika súlypontja a Miniszterelnöki Hivatalból áthelyeződött a pénzügyi tárcához. Draskovics Tibor gyakorlatilag ügyvezető kormányfőként működik az év eleje óta - közölte.

Draskovics Tibornak megszorító intézkedéseket kell bevezetnie, le kell vernie a miniszterek követeléseit és meg kell felelnie a külföldi hitelminősítőknek és az európai uniós szabályoknak. Ezért abszolút felhatalmazása van arra, hogy a saját logikáját használja a konfliktusok elrendezésénél - mondta Stumpf István.

Medgyessy pr-politizál

Medgyessy Péter pedig pr-politizálást folytat, mindenféle ötleteket vesz elő, amivel megpróbálja állandó nyomás alatt tartani a médiát és a közvéleményt, a konkrét ügyek elintézést pedig gyakorlatilag a pénzügyminiszterre bízza - fűzte hozzá a politológus.

Medgyessy az allamfői poszt vonzásában

Kicsit úgy tűnik ebből, hogy a miniszterelnök az államfői poszt vonzásába került. Lépései sokkal inkább értelmezhetők úgy, mint ennek a posztnak a megszerzésére tett kísérletek, semmint egy felelős kormányfő próbálkozása egy hosszú távú program kidolgozására - közölte.

A politológus azt mondta, hogy a kormány által menedzselt gazdaságpolitika azt eredményezte, hogy "egy év alatt akkora adósságot hozott össze, mint az Orbán-kormány négy év alatt".

Az államháztartás hiánya az év közepére el fogja érni az egész évre tervezett deficit mintegy 90 százalékát. Erre azt mondani, hogy a második fél évben megáll a hiány növekedése, hazárdjáték, amit csak az európai parlamenti választások motiválhattak - közölte.

A konfliktusokat a választásokig "jegelik", majd utána vesznek egy nagy lendületet és megpróbálják átvenni újra a kezdeményezést, mindezt a pénzügyminiszter irányítása alatt - mondta Stumpf István.

Minden program megbukott

A politológus azt mondta: a legnagyobb problémát az jelenti, hogy minden elindított kormányzati program megbukott, leglátványosabb a regionális államreform koncepciója és a kórháztörvény.

A közigazgatás uniós alkalmazkodóképessége nem javult. A magyar közigazgatás sem mentálisan, sem szervezetileg, sem intellektuálisan nincs felkészülve az európai uniós tagságra - tette hozzá.

Felkészülés helyett kellerizmus

Azt mondta, hogy a közigazgatás másfél éven át kénytelen volt az uniós felkészülés helyett a "kellerizmussal" foglalkozni, vagyis az előző kormány tevékenységét vizsgálta, miközben a mostani kabinetnek "sokkal súlyosabb" ügyeit a szőnyeg alá söprik, vagy "elszabotálják".

Morálisan alá lett aknázva a koalíció hitelképessége a bróker-ügy kapcsán, amelynek szálai egyértelműen a legfelsőbb kormányzati körökig vezetnek -közölte.

Politikai gyarmatosítás

A kormány, a koalíciós pártok totális helyfoglalást folytatnak, mindenhonnan kiszorítják azokat az embereket, akik az előző kormánnyal valamilyen módon kapcsolatba kerültek - mondta a politológus.

Az első év nagyfokú tisztogatása a második évben is folytatódott. Az ellenkezője valósult meg annak, amit ígértek. Zajlik az ország politikai gyarmatosítása - jelentette ki.

A Fidesz próbája

Az európai parlamenti választással kapcsolatban közölte: a Fidesz viszonylag jobb helyzetben van, mert "lendületből kezdett", és ki tudta használni a szövetség mozgósító erejét.

A Nemzeti Petícióval olyan új kommunikációs technikát talált ki, amellyel olyan szavazókhoz is eljutott, akikhez a hagyományos módon nem sikerült volna - mondta a politológus. Az aláírásgyűjtés az új szervezet "nyomáspróbája is". Általa kipróbálható az új szervezet szervezőképessége, és maguk a választókerületi elnökök is - tette hozzá. A politológus azt mondta, hogy az új pártstruktúra működése "Orbán Viktor és az általa kitalált modell próbája is egyben".

Nehéz helyzetben a szocialisták

A szocialisták a Fideszhez képest lényegesen nehezebb helyzetben vannak. Az emberek elégedetlenek a kormányzat teljesítményével és a külpolitikai környezet is kedvezőtlen - mondta Stumpf István.

"És a párt sincs jó állapotban" - közölte a politológus. Hozzátette: a külső szemlélő egyelőre nem látja, miről is szól az MSZP európai uniós kampánya.

A politológus azt mondta, hogy akármi lesz az európai parlamenti választás végeredménye, komoly átrendeződések lesznek az MSZP-ben. Irányát ma még nehéz megjósolni, mivel az összefügg majd a választási eredményekkel is - közölte.

Kétezer milliárdos megszorítás: reménykednek

Ez lehet a Medgyessy-Draskovics-vonal megerősödése, egy kétezer milliárd forintos "versenyképességi" megszorító csomaggal, abban a reményben, hogy gyümölcsei 2006-ig beérnek. És emellett zajlik tovább "a jövő elzálogosítása, az ország kiárusítása, az oktatás és az egészségügy rejtett privatizációja" - tette hozzá.

Ez a humán újratermelési folyamatok kiszolgáltatottságát jelenti. Vagyis a kormány kivonulna olyan területekről, amelyek eminensen egy nemzet szellemi és biológiai újratermelésének a feltételrendszerét garantálják - mondta Stumpf István.

Hillerék kopogtatnak

A politológus közölte, hogy az európai parlamenti választás után megerősödhet egy "szociálisan érzékenyebb, a tradicionális szociáldemokrata értékeket jobban képviselő, az üzleti és bankár logikát kevésbé érvényesítő, nem a napi túlélésben gondolkozó csapat" is. Stumpf István azt mondta, hogy ez a csapat Hiller István alelnök, vagy Kiss Péter elnökségi tag körül szerveződhet meg. "A szocialista párton belül elhalasztott generációváltásnak az emberei előbb-utóbb bekopogtatnak" - jelentette ki.

Bokros, a vonzó

A politológus közölte, hogy a Bokros Lajos volt pénzügyminiszter által felvetett javaslatoknak is van vonzereje a szocialisták és a liberális közgazdászok körében. A javaslatainak egy részét baloldali köntösbe öltöztetve el lehetne fogadtatni a szocialistákkal - fűzte hozzá.

MDF: Dávid karrierje a tét

Közölte: az EP-választásnak igazából a kispártok esetében van igazi tétje. Az MDF sok év után választ kaphat arra, hogy mekkora a támogatottsága. Dávid Ibolya "magasra emelte a tétet", saját politikai karrierjét tette fel - mondta Stumpf István.

Az SZDSZ-nek a felmérések szerint jó esélye van arra, hogy átlépje az ötszázalékos határt. Vélhetően a szabad demokraták kampánya a legkonzekvensebben végiggondolt, amelynek érdekes eleme a magyar jelző bevétele a liberális párt megfogalmazás elé - közölte a politológus.

"Megszületett valahol a döntés, hogy az SZDSZ nem engedheti meg magának, hogy az Európai Parlamentből kimaradjon. Ehhez meg is kaptak minden anyagi és intellektuális segítséget. Az MDF-fel szemben egy nagyságrenddel nagyobb esélyük van a bejutásra" - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek