Merészel-e fittyet hányni a kormány a népakaratra?
A Fidesz-petíció parlamenti tárgysorozatba vételét sürgette Orbán Viktor pénteken a hajdú-bihari Nagykerekiben, a Bocskai István emlékére rendezett ünnepségen. Mint mondta, hétfőn arról dönt az Országgyűlés, hogy a jövőben merre halad Magyarország: a népakarat ellenében vagy a népakarat által megjelölt irányban.
Dátum: 2004-05-21 20:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:38.400355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hétfőn kiderül, hogy az Országgyűlés napirendre veszi-e és megkezdi az ott rögzítettek vitáját, vagy fittyet hányva több mint egymillió ember akaratára, elutasítja azt" - mondta, a nemzeti petícióra összegyűjtött 1.117.000 aláírásra utalva.
Orbán Viktor kijelentette, nagy a bizonytalanság az országban, szembe kell nézni a munkanélküliséggel, az áremelkedésekkel, a vidéki gazdák kiszolgáltatottságával.
"Az ország ugyan belépett az Európai Unióba, de mindez a probléma itt maradt, és ezeken csak magunk lehetünk úrrá" - fűzte hozzá.
Bankárország van Magyarországon, viszik a közvagyont, ha adnak, duplán veszik vissza, nekik csak a vagyon, a haszon számít, de ezzel szemben épül a nemzeti összefogás - mondta Orbán Viktor.
Közölte, az ellenzéki képviselők mindent megtesznek a nemzeti petícióban is rögzített "jó irány" érdekében, de "egyedül nem megy", ezért kérte hallgatóit, hogy menjenek el az európai parlamenti választásra és világosan fejtsék ki változtatási akaratukat.
"Ha elég sokan fognak szavazni, akkor június 13. után a változás be fog következni" - mondta. Hozzátette: ha a vidékiek kevesebben mennek el, átadják a jogot a döntésre a városiaknak.
"Ezt ne tegyék, a magyar vidék mutassa meg a budapestieknek, hogy változtatást akarnak!" - jelentette ki Orbán Viktor.
"Bocskai István üzenete az európai parlamenti választás előestéjén az, hogy olyan képviselőkre van szükség, akik kizárólag a nemzeti érdeket tartják szem előtt" - közölte a Fidesz elnöke.
Az egykori erdélyi fejedelem történelmi szerepét méltatva úgy fogalmazott: minden, amit tett, arra épült, hogy a gondviselés szolgálattal bízta meg. Kifejtette: Bocskai István mércét állított a magyarság elé, példát mutatva arra, hogy a hit megtartó ereje és a küldetéstudat átsegít a nehéz időkön.
Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Bocskait idézve a nemzeti függetlenség és szabadság fundamentumának nevezte, hogy "egyik magyart a másikkal ne rágassák, ne étessék".
"Egymás hitéért, meggyőződéséért senki ne rágalmazzon, ne üldözzön senkit" - tette hozzá a református püspök Nagykerekiben.
MTI - fideszfrakcio.hu