Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky szerint a betegeknek nem árt egy kis buszozás

Forráshiányra hivatkozva a fővárosi önkormányzat több budapesti egészségügyi intézményt, köztük az óbudai Szent Margit Kórházat is szakellátásra specializálná, betegeit pedig távolabbi kórházakba irányítaná át - közölte Tarlós István, III. kerületi polgármester lakossági fórumon pénteken.


Dátum: 2004-05-21 20:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:38.705085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szavai szerint joggal ijednek meg a lakosok attól, ha a mintegy 200 ezer fős vonzáskörzetű óbudai intézményből ezentúl majd a jóval távolabb lévő Szent János Kórházba kellene járniuk. "Amelynek infrastrukturális készültsége még a XX. századi színvonalat is alig éri el" - hangoztatta.

Mint mondta: felháborítónak tartja, hogy a kerületekkel való egyeztetés nélkül már két hónappal ezelőtt határozati javaslat született erről a tervről, amelyet Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes is aláírt, ugyanakkor az érintetteket a javaslatban foglaltakról nem tájékoztatták.

Tarlós István elmondta: az intézményi átcsoportosítások amellett, hogy a lakosság számára problémát teremtenek, az általános ellátás színvonalának romlását és elbocsátásokat fognak eredményezni.

Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke kiemelte: a specializáció mellett a javaslatban szerepelt a Budai Gyerekkórház, a Schöpf-Mérei Kórház és a visegrádi szanatórium gazdasági társasággá alakítását is.

Mint mondta: nem érti, hogyha ilyen nagy kórházi kapacitás van, akkor az elmúlt években miért költöttek annyit egyes intézmények fejlesztésére.

Véleménye szerint az események mögött privatizációs érdekek húzódnak meg.

Kupper András, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője beszámolt arról, hogy a III. kerületi Fidesz aláírásgyűjtésbe kezdett a kórház "megmentéséért", a petíciót eddig nyolcezren írták alá, de "ez csak az első lépés".

A politikus azt javasolta a jelenlévőknek, hogy "ha komolyra fordul a helyzet, élő láncot alkotva védjék meg testükkel a kórházat".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek