Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rumsfeld iraki veszélyre figyelmeztet

Az amerikai védelmi miniszter szerint Irak fegyverkezése ma nagyobb veszély, mint 1998-ban volt, amikor az országot elhagyták az ENSZ fegyverzetellenőrei.


Dátum: 2002-06-04 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:47.970137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Donald Rumsfeld azonban ennek ellenére úgy véli, hogy egy Irak elleni invázió, Szaddám Huszein elnök elmozdítása az Egyesült Államok számára nagy horderejű katonai vállalkozás, nem pedig valamiféle "sétagalopp" lenne, mint ahogy egyes katonai tervezők állítják.

Rumsfeld ezt abból az alkalomból fejtette ki a Washington Post keddi számában, hogy a nap folyamán európai, ázsiai és öbölmenti körútra indul. Útjának három nagy témája a NATO szerepe, az indiai-pakisztáni konfliktus és az iraki kérdés.

A Pentagon vezetője szerdán Londonban tárgyal, majd csütörtökön és pénteken részt vesz a NATO védelmi minisztereinek féléves tanácskozásán Brüsszelben. Ezt követően Indiába és Pakisztánba utazik Richard Armitage külügyminiszter-helyettest követve, aki kedden utazik a dél-ázsiai térségbe.

Az indiai és pakisztáni küldetésről még a múlt héten döntöttek Washingtonban, miután a két ország kölcsönösen atomcsapással fenyegetőzött. Az amerikai katonai hírszerzés szerint ha ez bekövetkezik, akár 9-12 millióan is meghalhatnak, és legalább 7 millió lenne a sebesültek száma. A Pentagon vezetői attól tartanak, hogy India és Pakisztán nem tudná megakadályozni egy Kasmírra korlátozódó helyi konfliktus atomháborúvá történő kiszélesedését, mert egyiküknek sincsenek birtokában ellenfele megfelelő felderítéséhez szükséges hírszerzési és ellenőrzési-megfigyelési eszközök. Az Egyesült Államok jelenleg mintegy ezer katonát állomásoztat Pakisztánban az afganisztáni hadműveletek támogatására, és a közelmúltban építette ki katonai kapcsolatait Indiával is. A két országban mintegy 65 ezer amerikai állampolgár tartózkodik, ezért a civilek elszállítása jelentős mértékű beavatkozást igényelne Washingtontól - írja az AFP.

Rumsfeld végül rövid látogatást tesz három öbölmenti államban, Katarban, Bahreinben és Kuvaitban. Ezek kulcsfontosságú amerikai szövetségessé váltak a térségben, miután a Szaúd-Arábiával való viszony elhidegült. A három országban az iraki atomtörekvések veszélye Rumsfeld tárgyalásainak legfontosabb témája.

Az amerikai védelmi miniszter a The Washington Postnak adott interjújában kitért arra is, hogy Oszama bin Laden al-Kaida terrorhálózata továbbra is élénk tevékenységet fejt ki világszerte, de annak nincs jele, hogy a szaúdi milliomos maga irányítaná az egykor általa létrehozott szervezet tevékenységét. Elismerte, nem tudja, hogy bin Laden hol rejtőzik, beteg-e, netán esetleg már meg is halt. Elismerte továbbá, hogy számos al-Kaida-tag Pakisztánon keresztül elmenekült Afganisztánból. Pakisztán azonban a háborús helyzet ellenére sem csökkentette a terroristák üldözésében részt vevő egységeinek létszámát. Rumsfeld másfelől közölte, hogy az amerikai kormánynak bizonyítékai vannak arra vonatkozólag, hogy az al-Kaida más vezetői továbbra is pénzt gyűjtenek, és érintkeznek egymással.

Kapcsolódó elemek