Nemzeti újraegyesítés, mint a nemzetpolitika célja
Az Európai Unió eszköz, a nemzetpolitika eszköze - jelentette ki péntek délután a székelyföldi Csíkszeredában Németh Zsolt a Történelem Fő utca elnevezésű rendezvénysorozat csíkszeredai állomásán mondott beszédében. A politikus a nemzetpolitika céljaként a határokon átívelő nemzeti újraegyesítést jelölte meg.
Dátum: 2004-05-21 20:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:38.999583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényen az Orbán-kormány külügyi politikai államtitkáraként köszöntött politikus ugyanakkor hangsúlyozta: "mi elkötelezetten támogatjuk Románia európai csatlakozási törekvéseit".
Az erdélyi Magyar Polgári Szövetség választási szereplésének meghiúsítása kapcsán Németh Zsolt kijelentette, hogy az alapvető politikai és szabadságjogok biztosítása nélkül az Európai Unió nem vesz fel egyetlen új tagállamot sem. Hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság fontos tényezője a romániai demokratizálódási folyamatnak.
- Még ha úgy tűnik is, hogy az anyaország most kissé mostoha a határon túli magyarokkal, ne feledjék, hogy az anyaország nem esik egybe a magyar kormánnyal - zárta mondandóját a fideszes politikus.
A néhány száz érdeklődő előtt, a város gyorskorcsolya pályáján lezajlott szabadtéri rendezvényen a műsorvezető Ókovács Szilveszter mutatta be az előadókat: a helyi és a magyarországi közélet polgári szereplőit, illetve az előadóművészeket. Szavalattal működött közre az erdélyi születésű Ferenczy Csongor színművész, énekelt Maczkó Mária, Vikidál Gyula, Szabó Csilla és Sasvári Sándor.
A helyi közéleti személyiségek közül felszólat többek között Papp Előd csíkszeredai alpolgármester, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, a magyarországi vendégek közül pedig Németh Zsolt és Deutsch Tamás fideszes politikusok.
MTI - fideszfrakcio.hu