Kondor Katalin személyiségi jogi pert is indít a Népszava ellen
Erkölcsi célzatú lejáratásnak, a társadalom egy részében meglévő reputációja lerombolási kísérletének minősítette Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke a Népszava ellene folytatott hadjáratát, miután jogerősen helyreigazítási pert nyert a lap ellen. Kondor várhatóan személyiségi jogi pert is indít.
Dátum: 2004-05-22 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:40.605481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányzó szocialistákhoz közel álló orgánum múlt év ősze óta folyamatosan azt állította, hogy Kondor Katalint a diktatúra titkosszolgálata Vári fedőnévvel, H-59742 kóddal szervezte be, s hazafias alapon, azaz anyagi ellentételezés nélkül végzett kémelhárítói tevékenységet a III/II-es ügyosztály számára. Ennek bizonyítására - annak ellenére, hogy a Medgyessy-botrány folyományaként meghozott törvény szerint minden ilyen dokumentumot be kellett szolgáltatni - a Népszava közzétette a birtokába került úgynevezett 6-os kartont.
A bíróság az ítéletét a 0012/1972-es belügyminisztériumi parancsra alapozta, miszerint ezt a kartont olyanokról is ki kellett állítani, akinek a beszervezése sikertelen volt vagy valamilyen okból meghiúsult. Kondor érintettségére e kartonon kívül semmilyen meggyőző bizonyíték nem utalt.
A The Times szerint az eset csak egy, a kommunista időszakban gyökerező kínos kémbotrányok sorában. A brit lap novemberben megszólaltatta a nemzetbiztonsági szolgálat történeti levéltárának illetékesét, aki azt mondta: úgy tűnik, a dokumentumok valódiak, de hogy bizonyítanak-e valamit, az más kérdés. A levéltárban ugyanis sok valódi dokumentum van, ezek azonban olyasmit is tartalmaznak, ami nagyon messze áll az igazságtól.
Forrás: Magyar Nemzet, 2004. május 22.
fideszfrakcio.hu