Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy szerint túl sok az egyetemista

A Medgyessy-kormány az európai parlamenti választásokat követő hetekben arra készül, hogy radikálisan csökkenti az államilag felvehető hallgatói létszámot. Ez a hallgatói keretlétszám 20 százalékos - összességében 12 ezer fővel történő - szűkítését jelentené - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási műhelye által rendezett konferenciát követő sajtótájékoztatón szombaton.


Dátum: 2004-05-22 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:40.899724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz oktatáspolitikusa ezzel összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy a Medgyessy-kormány fiskális szempontoknak engedve kíván "radikálisan szakítani" azzal a tizenöt éves célkitűzéssel, mely szerint Magyarország jövője nagyban függ a versenyképes tudást biztosító felsőoktatási hallgatók létszámától.

Egyetemisták pénztárcájába kukucskálnak

Pokorni Zoltán szólt arról is, hogy a kollégiumi lakhatási díjak 100-150 százalékos emelésére vonatkozó kormányzati szándék "joggal döbbentett meg mindenkit". Pokorni Zoltán szerint a kormány a hallgatók pénztárcájában kutakodva kívánja előteremteni a kollégiumok felújításához és a működtetéséhez szükséges forrásokat. Ennek oka lehet még az is - tette hozzá -, hogy a kormány így akarja kisebbíteni azt a különbséget, amely a majdan felépülő magánkollégiumok 40-50 ezer forintos térítési díja és az állami kollégiumok díja között mutatkozik.

Gyanús faktorálás

Kitért arra, hogy a korábban 28 milliárd forintos felsőoktatási beruházási keret 4,5-5 milliárdra apadt, "de még ezt sem hajlandóak kifizetni a szegedi, a kaposvári egyetemeken és a nyíregyházi főiskolán elvégzett munkákért".

Önmagában is visszatetsző, hogy "gyanús, sokakat komoly aggállyal eltöltő" faktorálási szerződéssel a következő kormányzati időszakra kívánják a fizetési kötelezettséget áthárítani, aminek révén 1,3 milliárd forintot dobunk ki az ablakon - jelentette ki.

20 évre előre elköltött fejlesztési források

Az alelnök szerint "még ez is eltörpül" amellett, amit PPP-programként ismertünk meg. Miután nincsen költségvetési forrás a beruházások folytatására, az egyetemeket "arra kívánják rávenni, hogy 20 évre adósodjanak el és kössenek le minden számba jöhető fejlesztési forrást" - mondta.

Kanyi vassal sem

Pokorni Zoltán nehezményezte, hogy a pedagógusok bére 2003-ban és 2004-ben "egyetlen fillérrel sem nőtt", holott a Medgyessy-kormány programjában az szerepel, "minden évben az átlagos inflációt meghaladó béremelés lesz az oktatás területén". A fideszes politikus ezért indokoltnak tartja, hogy az Országgyűlés még ebben az évben garantálja a pedagógusbérek értékállóságát.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt időszakban "korábban nem tapasztalt mértékű iskola- és óvodabezárási hullám söpört végig a magyar önkormányzatokon". Erre nehéz más magyarázatot adni, mint azt, hogy "a kormány csak ígért, de a fizetés kötelezettségét az önkormányzatokra hárította" - mondta. Ennek kapcsán utalt rá, hogy százmilliárd fölötti az a hiány, ami az ellátandó feladatok és a rendelkezésre álló források között van.

Garantált bérek

Kifejtette: a Fidesz fontosnak tartja, hogy az államilag finanszírozott hallgatók létszáma ne csökkenjen, a kollégiumok felújításának fedezetét a kormány pedig ne a hallgatókkal fizettesse meg.

Határozottan fölszólítjuk a kormányt, hogy szabályozza újra az oktatásban tervezett PPP-programot, mert az jelen formájában felelőtlenül bánik a közpénzekkel - mondta.

Az az álláspontunk, hogy még ebben az évben a költségvetés módosítása garantálja a közoktatásban dolgozók bérének az értékállóságát - szögezte le Pokorni Zoltán.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek