Eltűnt gyerekek világnapja
Első alkalommal kedden ünneplik világszerte az eltűnt gyermekek világnapját, tavaly 7.496 gyermek eltűnését regisztrálták Magyarországon - közölte Flaskay Éva, a Kék Vonal Gyerek és Ifjúsági Telefonszolgálat vezetője.
Dátum: 2004-05-23 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:42.423326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A világnapon az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és társaira emlékeznek, és hívják fel a társadalom figyelmét a problémára - idézte fel az emléknap történetét Flaskay Éva. Hozzátette: 2002-ben Európa több országában már megemlékeztek az eltűnt gyermekekről, az érdekükben alakult Európai Föderáció idén tette közzé felhívását, hogy ez a nap világszerte legyen az eltűnt és bántalmazott gyermekek napja. A világnap célja, hogy reflektorfénybe kerüljenek a megelőző stratégiák, és felhívják a figyelmet az országok közötti együttműködés fontosságára - mondta Flaskay Éva, hozzátéve: ahhoz, hogy a veszélyes eltűnéseket meg lehessen előzni, össze kell fogniuk az oktatási és a szociális területeken dolgozóknak, hatóságoknak és a rendőrségnek egyaránt. Flaskay Éva elmondta: a nemzetközi és a magyar kutatásokat tekintve általános probléma, hogy az eltűnt gyermekek regisztrációja nem igazán kidolgozott és egységes. Más az eltűnt gyermek fogalma Belgiumban és más Magyarországon - említett egy példát a telefonszolgálat vezetője. Hozzátette: Magyarországon minden eltűnés új eltűnésnek számít, és az adatok nincsenek összekötve. Flaskay Éva közölte: az elszökött gyerekek nagy része Magyarországon megkerül. A szakember idézett egy 2000-es adatok alapján, rendőrségi jegyzőkönyvek felhasználásával készült felmérést, amely szerint a 659 vizsgált esetből egy napon belül a 314 gyermek megkerült. Az eltűnt gyermekek közül 277 legalább egy éjszakát ugyanakkor távol töltött otthonától, 53 gyermek pedig egy héten belül került elő. Az eltűnéshez vezető okok igen változatosak: az egy napon belül megkerülő gyerekek sokszor belefeledkeznek a játékba, vagy valamilyen félreértés vezet az eltűnéshez. Azoknál a gyerekeknél, akik egy héten belül kerülnek haza az elhanyagoltság, a nyomasztó családi légkör vezet a szökéshez, de a tanulmányi eredmények miatti esetleges felelősségre vonás is az okok között szerepel. A Kék Vonal Gyerek és Ifjúsági Telefonszolgálat tavaly 170 ezer hívást fogadott a 06-80-505-000 ingyenesen hívható számon, s emellett közel 100 ezer volt a "kopogtatóhívások" száma. Konzultációs, segítőbeszélgetés 8 ezer esetben jött létre. A legfiatalabb telefonáló 5 éves volt, a leggyakrabban a 13-16 évesek nyúlnak a kagyló után. Flaskay Éva felhívta a figyelmet, hogy ha csak egy napra tűnik el a gyermek, akkor is nagy veszélynek van kitéve, s könnyen bűncselekmény áldozatává válhat.
MTI - fideszfrakcio.hu