Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Ideológiák helyett jövőképekre van szükség

Európai parlamenti választáson nemcsak az Európai Unióról döntenek a választók, hanem arról is, hogy milyen irányban haladjon Magyarország 2004 és 2006 között, s ha a Fideszt választják, azt a kormánynak is tudomásul kell vennie, "mert népakarat ellenében nem lehet politizálni" - erről Orbán Viktor beszélt vasárnap Budapesten.


Dátum: 2004-05-23 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:44.826667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a romániai Székelyudvarhelyről visszatérve szólalt fel a Kereszténydemokrata Néppárt elődje alapításának 60. évfordulója alkalmából szervezett konferencián. Orbán Viktor kitért Isten és a kereszténység megemlítésének vitájára is az Európai Unió majdani alkotmányában. Ennek kapcsán rámutatott, ez is függ az európai parlamenti választásoktól, s éppen ezért fontos, hogy minél több ezt képviselő néppárti képviselő kerüljön a testületbe. Hozzáfűzte, hogy "ebben a vitában nem állunk győzelemre". Megemlítette, nem jelent könnyű életet a politikában nyíltan vállalni a keresztény értékrendet, mert Magyarországon gyakran "nacionalistának, populistának, antiszemitának" kiáltják ki az ilyen politikusokat. A szövetség elnöke a Fidesz által létrehozott szövetséget új közéleti fórumnak nevezte. Úgy értékelte, hogy a "szocializmus, liberalizmus, konzervativizmus" kínálata főleg az értelmiségre hat, az emberek jórészt közömbösek ez iránt. Ezért szorgalmazta, hogy ideológiák, értelmiségi viták helyett jövőképek legyenek, amelyek "izmusok" nélkül szólnak arról, hogy "a boldog emberi élet a céljuk". Orbán Viktor kitért arra is, hogy hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek, a közlése szerint 1 millió 110 ezer aláírást elért, a költségvetés megváltoztatására irányuló "nemzeti petíciójukat", amelynek napirendre tűzéséről dönt a Ház. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke zárszavában kifejtette, hogy az elmúlt években újraszerveződött párt mindig azt tűzte ki célul, hogy "Krisztus uralkodjon a politikában is". A pártelnök világnézetileg szilárd pártként értékelte a KDNP-t, amelynek a Fidesz-szel kötött szövetségének az is célja, hogy "a polgári, nemzeti, keresztény oldalon ne vesszen el egy szavazat sem". Hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokrata céloknak csak politikai párttal lehet érvényt szerezni. A konferenciát követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor a 60 éves KDNP-ről, mint olyan történelmi pártról beszélt, amelyik "a fasizmus, a nyilasok, valamint ugyanennek a diktatúrának vörös változata ellen is megszerveződött". Azt is kivételesnek nevezte a történelmi pártok közül, hogy közelmúltbeli krízisek után újjá tudott szerveződni. A politikus azt is kiemelte, hogy "a KDNP élő cáfolata" annak a gyakori kijelentésnek is, hogy baloldaliak a mostani fideszes szlogenek: munka, otthon, biztonság. A szövetség elnöke leszögezte, hogy a munka legalább ugyanolyan értéke egész Európában a kereszténydemokráciának, mint a baloldalnak. Semjén Zsolt kifejtette, hogy pártjának az a feladata, hogy bemutassa a társadalomnak a világnézeti értékeket, illetve meggyőzze azok igazságáról és szükségességéről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek