Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor vezeti a romániai demokráciát vizsgáló bizottságot

Az Európai Néppárt elnöksége a romániai demokráciát vizsgáló európai bizottság élére Orbán Viktort kérte fel.


Dátum: 2004-05-23 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:45.401132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Néppárt elnöksége arra kérte fel Orbán Viktort és az általa vezetett bizottságot, amelynek tagjai tekintélyes európai politikusok és szakértők, hogy készítsen jelentést a romániai demokrácia állapotáról, a helyhatósági választások körülményeiről, a választást szabályozó törvényről, s a megszületését követő eljárásokról - nyilatkozta Németh Zsolt.

A fideszes politikus kifejtette: a romániai törvény és az azt követő eljárások, amelyekkel megakadályozták az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség részvételét a helyhatósági választásokon, sértik a szabad választásokat, akadályozzák az emberi és polgári jogok érvényesülését. A Fidesz támogatja ugyan Románia integrációját, ha azonban a román hatóságok nem biztosítják az alapvető jogok gyakorlását, ez nagyon komoly akadályát képezheti Románia uniós csatlakozási folyamatának.

radio.hu - mno - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek