Könyv 750 ezerért
A 400 ezer forintos kikiáltási ára csaknem kétszereséért, 750 ezer forintért kelt el vasárnap egy esztergomi árverésen egy világritkaságnak számító könyv - közölte Mezei Attila, az aukciót bonyolító antikvárium vezetője.
Dátum: 2004-05-24 00:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:46.287248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1591-ben kiadott, Boissard Jan Jacques Icones diversorum Hominum fama et rebus gesstis illustrium című műve többször is foglalkozik a korabeli magyarországi állapotokkal, az akkori ismert személyiségek mindennapi, illetve viselt, nem éppen dicséretre méltó dolgaival - mondta. Hozzátette: a könyvből a legjobb tudomásuk szerint a most elkelten kívül mindössze még egy példány található a világban, a londoni British Múzeumban. Mezei Attila megjegyezte: a vevő nevét, ahogy ilyenkor illik, nem kérdezték meg, de az biztos, hogy az illető magyar. Elmondta azt is, hogy a könyvet egy hazai magánszemélytől vásárolták. A kiadvány ritkasága miatt védett, ezért nem lehet kivinni az országból.
MTI - fideszfrakcio.hu