Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sanyargatják a gyógyszerészeket: a kamara a gyógyszerellátási rendelet ellen tiltakozik

Nem támogatja, s egészségpolitikailag elhibázottnak, és a betegek érdekével ellentétesnek tartja a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) a gyógyszeripari rendtartásról és a gyógyszerellátásról szóló, az egészségügyi minisztérium által készített koncepciót - mondta Hávelné Szatmári Katalin, az MGYK elnöke vasárnap.


Dátum: 2004-05-24 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:47.204651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a kamara szombati közgyűlésén erről állásfoglalást fogadtak el, amelyet eljuttatnak az egészségügyi miniszterhez.

A szaktárca elképzelése szerint a gyógyszertárakat tulajdonjogát nem szakmai, hanem elsősorban pénzügyi befektetők részére kívánják eladni, ami súlyosan veszélyezteti a gyógyszerellátás biztonságát, és a betegek egészségét - mutatott rá a kamara elnöke.

Hangsúlyozta: a tervezet a gyógyszerészeket kereskedővé degradálná, és kiszolgáltatottá tenné a multinacionális befektetőkkel szemben.

Hávelné Szatmári Katalin közölte: a rendelethez hasonló gyógyszertári liberalizáció az uniós országok tapasztalatai szerint az árak nagymértékű emelkedésével járt együtt, miközben az egészségügyi kockázatok is nőttek. Ugyanis a koncepcióban megfogalmazott vény nélküli gyógyszervásárlás lehetőségével fennáll a veszélye a betegek téves "öngyógyszerezésének".

Ezért a kamara a gyógyszerbiztonságot csak a gyógyszertárakra vonatkozó szigorú minőségbiztosítási rendszer betartásával látja megvalósíthatónak - mondta.

A gyógyszerészek szerint a jelenlegi gyógyszerellátási rendszer alapvetően jól működik, ezért legfeljebb annak megerősítése szükséges - mutatott rá Hávelné Szatmári Katalin.

Megjegyezte: a szakma kész tárgyalni a szaktárcával a szolgáltatás bővítéséről, a gyógyszerek házhozszállításról, illetve a háziápolásról.

Elmondta, a kamara kifogásolja azt is, hogy a koncepció készítésébe nem vonták be. Attól tartanak, hogy a rendelettervezet 1-2 hét múlva a kormány elé kerül, és ha a jelenlegi formájában elfogadják, az már olyan mértékben meghatározná a végső változatot, hogy azon már lényegében alig lehetne változtatni a tárgyalások során.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek