Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Módosítják az EP-választási törvényt

A Fidesz nem akadályozza meg, hanem biztosítani fogja a parlamentben az európai parlamenti választási törvény módosításának feltételeit - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a négy parlamenti párt vasárnap megállapodott a jogszabály megváltoztatásáról.


Dátum: 2004-05-24 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:47.502912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megállapodott a négy parlamenti párt az európai parlamenti (EP) választási törvény módosításáról, a javaslatot a kormány hétfőn nyújtja be az Országgyűlésnek, amely még aznap szavaz az előterjesztésről. A megoldás lényege, hogy a külképviseleteken leadott szavazatokat az ott dolgozók eljuttatják az Országos Választási Bizottsághoz, ahol a pártok jelenlétében számolják majd meg

"Az biztos, hogy holnap a törvénymódosításra sor fog kerülni, ezt a Fidesz nem akadályozza meg, hanem biztosítani fogja a parlamentben a feltételeket" - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Mint mondta, arról még nem tud nyilatkozni, hogy ez hogy fog történni.

Kijelentette: a 2003. december 1-jén született négypárti megállapodás "felrúgása eredményezte ezt a helyzetet". Mint mondta, a külképviseleti szavazás azzal, hogy a pártok nem vesznek részt a választási bizottságokban, lehetetlenné vált.

"Mi leszögeztük már két nappal ezelőtt, hogy a kormánypártok felelősségét látjuk ebben, hiszen ők rúgták fel a vonatkozó négypárti megállapodást" - jelentette ki.

Rogán Antal azt is közölte, véleménye szerint a külképviseleti szavazás megvalósítása "mindenkinek érdeke, függetlenül attól, hogy szinte kevesebb ember gondolta azt, hogy leadja a voksát, mint amennyi a külképviseleteken dolgozik. Rámutatott: a kialakult helyzet megoldására készült az egyszeri törvénymódosítási javaslat, amely "a jövőre nézvést semmit nem jelent, a jövőben természetesen végig kell gondolni a mostani eset tapasztalatait és annak alapján kell a végleges szabályozásokat megalkotni".

A vasárnapi egyeztetésen a parlamenti pártok képviselői mellett részt vett Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára, Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője, Papp Imre, az Igazságügyi Minisztérium közjogi helyettes államtitkára, valamint a külügyi tárca egy képviselője is.

Az alkotmány kimondja, hogy az EP-, az országgyűlési választásokon, illetve népszavazáson biztosítani kell a voksolás lehetőségét a nem Magyarországon tartózkodó, de választójoggal rendelkezőknek.

A június 13-i EP-választás lebonyolítása érdekében 71 magyar külképviseletre kellett volna kiutaznia közpénzen a három rendes és egy póttagból álló szavazatszámláló bizottságnak. Az összesen 284 személyt javarészt a választáson részt vevő pártok delegálták, a Fidesz és az MSZP 71-71-et, az MDF 65-öt.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője korábban elmondta: a külképviseleti szavazás költsége összesen mintegy 300 millió forint. Ennyibe kerül volna a delegáltak kiküldése esetén annak a 2415 magyar állampolgárnak a szavazata, aki jelezte, hogy részt kíván venni a külképviseleteken megrendezendő voksolásokon.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek