Ismét alkotmányt sértett a kormány: megbukott a gyűlöletbeszéd-törvény
Alkotmánysértő a büntető törvénykönyvnek (Btk.) a gyűlöletbeszédre vonatkozó módosítása - mondta ki az Alkotmánybíróság a hétfőn Budapesten nyilvánosan kihirdetett, egyhangúlag elfogadott határozatában.
Dátum: 2004-05-24 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:48.995824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés szocialista-szabad demokrata többsége múlt év december 8-án változtatta meg a közösség elleni izgatás büntetőjogi tényállásának több elemét és a rendelkezést kiegészítette egy új, becsmérlési tényállással.
Az ügyben Mádl Ferenc köztársasági elnök alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg, ezért a törvényt nem írta alá, hanem annak előzetes alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál.
A testület indokolása szerint a gyűlöletre izgatás kifejezés beiktatásával és az erőszakos cselekmény elkövetésére való felhívás külön kiemelésével a jogalkotó oly mértékben kitágította a büntetendővé nyilvánított magatartások körét, hogy az az alaptörvény sérelmét eredményezte. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a büntető törvénykönyvbe iktatott új, becsmérlési tényállás is szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogát.
Az államfő december 22-én, a megszavazott törvénymódosítás kihirdetése előtt fordult az Alkotmánybírósághoz, mondván, nagy a veszélye annak, hogy az új törvényszöveg alapján a bíróságok nagyobb mértékben korlátoznák a véleménynyilvánítás szabadságát, mint ahogyan azt alkotmányosan megtehetnék, továbbá az ítélkezés során komoly bizonytalanságok adódhatnának.
A törvénymódosításról a parlamenti szavazás előtt széles körű vita bontakozott ki. Sólyom László jogtudósnak, az Alkotmánybíróság első elnökének és Kis János filozófusnak, korábbi szabad demokrata politikusnak a közös cikke amellett foglalt állást, hogy a módosítás szükségtelen, alkotmányellenes és csorbítja a szólásszabadságot. A gyűlöletbeszéd ellen a meglévő büntető és polgári jogi szabályok következetesebb alkalmazásával és a politikai közbeszéd, a kultúra eszközeivel kell fellépni. Bárándy Péter igazságügy-miniszter viszont azt mondta, hogy a módosítás időszerű és alkotmányos. A miniszter egy nyilatkozatában úgy érvelt: a gyűlöletbeszéd szabályozásánál két alapjog ütközik, a véleménynyilvánítás, valamint az emberi méltósághoz való jog, azonban az egyik védelmében a másik korlátozható.
A parlamenti vita során nem támogatta a javaslatot sem az SZDSZ, sem a két ellenzéki párt. A "galíciai jöttmentek" kirekesztésére felhívó ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész közösség elleni izgatás vádja alóli bírósági felmentése nyomán annyiban módosult az SZDSZ álláspontja, hogy a szavazást a frakciótagok lelkiismeretére bízták.
A büntető törvénykönyv parlament által megszavazott, közösség elleni izgatásra vonatkozó rendelkezése szerint "aki nyilvánosság előtt valamely nemzet, vagy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre izgat, vagy erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel, bűntettet követ el, s három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Aki nagy nyilvánosság előtt az emberi méltóságot azáltal sérti, hogy mást vagy másokat a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozás miatt becsmérel vagy megaláz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Makacs alkotmánysértés
A Fidesz-frakciót "nem lepte meg", hogy az Alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek találta a Büntető Törvénykönyv (Btk.) gyűlöletbeszédre vonatkozó módosítását - mondta Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes hétfőn.
Répássy Róbert emlékeztetett arra, hogy a módosítás parlamenti vitájában a Fidesz-frakció folyamatosan hangsúlyozta alkotmányossági aggályait.
"A kormány és különösképpen az igazságügy-miniszter azonban makacsul kitartott a javaslat alkotmányossága mellett" - szögezte le a fideszes képviselő.
Répássy Róbert azt mondta: sokatmondónak találja, hogy az Alkotmánybíróság egyhangúan foglalt állást az indítvány alkotmányellenessége mellett.
A politikus feltette a kérdést: "Hány intőt kell még kapnia a kormánynak az Alkotmánybíróságtól ahhoz, hogy visszatérjen az alkotmányosság útjára?"
Hangsúlyozta: eddig a Medgyessy-kabinet kapta a legtöbb intőt az Alkotmánybíróságtól.
Fodor üdvözli az Alkotmánybíróság gyűlöletbeszédről szóló döntését
Fodor Gábor szabad demokrata országgyűlési képviselő hétfőn az MTI-nek örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság kimondta a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos Btk.-módosítás alkotmányellenességét.
"Azt gondolom, hogy itt a szabadság és a demokráciába vetett hit győzött afölött, hogy a szabadságot korlátozzuk néhány olyan nézet miatt, amelyek egyébként a történelem szemétdombjára valók" - mondta Fodor Gábor. Hozzátette: a döntés a magyar demokrácia javát szolgálja.
Az Alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek ítélte a 2003. december 8-án elfogadott, a közösség elleni izgatás büntetőjogi tényállására vonatkozó Btk.-módosítást, mert úgy ítélte meg, hogy az túlságosan kitágítja a büntetendővé nyilvánított magatartások körét, valamint szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogát.
Fodor Gábor emlékeztetett: kezdettől fogva ellenezte "a szólásszabadság értelmetlen és alkotmányellenes korlátozását", ellentétben a szocialista párttal és az SZDSZ egyes képviselőivel, akik azon az állásponton voltak, hogy ez megengedhető. Hozzátette, fontos, hogy az Alkotmánybíróság döntése következetes, összhangban van az 1992-es és 1999-es döntésével, amikor a szólás- és véleménynyilvánítás mellett állt ki.
A politikus leszögezte: a szélsőséges, gyalázkodó antiszemita, rasszista nézetekkel szemben eddig is fel lehetett lépni, ezután is fel lehet és fel is kell lépni.
A jelenlegi Btk. is lehetőséget ad erre, hiszen közismert, hogy ha a szélsőséges nézetek képviseletéből közvetlen erőszak származik, a rendőrségnek fel kell lépnie és büntetőeljárást lehet indítani - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu