Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szemben a népakarattal: a kormánypártok elutasították a Nemzeti Petíciót

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának szocialista-szabad demokrata többsége a tárgysorozatba vételhez hozzájárult ugyan, de nem tartotta általános vitára alkalmasnak a Fidesz nemzeti petíciójáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.


Dátum: 2004-05-24 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:50.197565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pokorni Zoltán és Rogán Antal fideszes képviselők által beterjesztett, a Munka, Otthon, Biztonság - Nemzeti Petíció nevet viselő határozati javaslat tárgysorozatba vételét a bizottság egyhangúlag támogatta, az általános vitára való alkalmasságát csak az ellenzéki képviselők szavazták meg.

Rogán Antal az előterjesztők nevében elmondta, "végső soron ezek a tartalmi pontok kevesebbet kérnek az Országgyűléstől, kevesebbet kérnek a kormánytól, mint amit Medgyessy Péter miniszterelnök a választási ígéreteiben ígért". Hozzátette, a nemzeti petícióban foglalt öt pont egymillió ember aláírásával támogatva kerül az Országgyűlés elé.

A határozati javaslat célja, hogy "felszólítsa a kormányt arra, hogy a szükséges törvénymódosításokat, valamint a költségvetés módosítását terjessze a parlament elé" - közölte Rogán Antal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek