Orbán Viktor: Magyarország gazdaságpolitikája múlik a júniusi választáson
Amennyiben az európai parlamenti választáson nem a kormánypárti oldal kap többséget, a Fidesz meg tudja változtatni a "mostani, megszorításokra épülő gazdaságpolitikát egy munka alapú gazdaság irányába mutató, az emberek érdekét szolgáló gazdaságpolitika irányába" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn Salgótarjánban.
Dátum: 2004-05-24 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:51.122624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A somoskői várnál tartott Határtalan találkozás nevű rendezvényen a korábbi kormányfő hangsúlyozta úgy fogalmazott: "két év elteltével is az első száz vagy kétszáz napban hozott intézkedésekkel érvel a kormányzat, holott egyébként amit akkor adtak, azt áremelkedések formájában már legalább kétszer visszavették."
Bírálta, hogy "a kis- és középvállalkozások támogatása is abbamaradt". Hozzátette: kormánya ezeket azért támogatta, mert ezek a vállalkozások kétmillió embert foglalkoztatnak.
"Amikor jobboldali kormányok vannak hatalmon Magyarországon - legalábbis a polgári kormány idején ez így volt - akkor mindig több embernek van munkakereseti lehetősége, amikor a magát baloldalinak tekintő kormány lép hatalomra, akkor mindig nő a munkanélküliség" - tette hozzá.
Orbán Viktor hangsúlyozta: "Nekünk azt kell világossá tennünk az itt élő emberek számára, hogy ha munkát, otthont, biztonságot, megélhetést, gyermeik tisztességes fölneveléséhez szükséges körülményeket akarnak, akkor sohasem baloldalra kell tekinteni."
A Fidesz elnöke arra is kitért: minél északabbra és keletebbre haladunk Magyarországon, annál több ember hiszi azt, hogy a munka, a jólét, a tisztességes megélhetés inkább a baloldalhoz, míg a szellemi értékek, az eszmék, a nemzet, a hit pedig a jobboldalhoz tartozik. Hozzáfűzte: "Nekünk ennek az állításnak a felét meg kell cáfolni."
MTI - fideszfrakcio.hu