Soha nem látott sikeres kezdeményezés a Nemzeti Petíció
A Fidesz által életre hívott Nemzeti Petíciót már egymillió-száztizenhétezren írták alá - kezdte napirend előtti felszólalását Áder János a Szövetség frakcióvezetője hétfőn a parlamentben. Hozzátette: ez azért is jelentős, és egyben épp oly nagy felelősség mint megtiszteltetés, mert a rendszerváltás óta nem volt még ilyen sikeres kezdeményezés hazánkban egyik párt részéről sem.
Dátum: 2004-05-24 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:51.426111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frakcióvezető elmondta: a nagy sikerre való tekintettel az aláírásgyűjtést tovább folytatják. Kiemelte: a petíció aláírói mind azt szeretnék, hogy hazánk az európai csatlakozás nyertese legyen, az embereknek legyen munkájuk, otthonuk és biztonságban éljenek.
- A petíció tanulsága szerint több mint egymillió ember arra kéri Medgyessy Pétert, hogy állítsa vissza az otthonteremtési támogatás rendszerét, védje meg a magyar munkahelyeket, tartsa kordában a gyógyszerek árát, támogassa a gazdákat, ne engedje, hogy a gáz és villamos áram ára 5%-nál nagyobb mértékben emelkedjen. De a miniszterelnök elutasítja az emberek kérését annak ellenére, hogy ezen kérések jóval elmaradnak attól, amit a 2002-es választási kampányában ígért. Két éve a jelenlegi miniszterelnök ugyanis azt ígérte, hogy bővíteni fogja az otthonteremtési támogatás rendszerét. Ezzel szemben a támogatási rendszer megnyirbálása lett a szomorú valóság, így a több mint egymillió aláíró már csak a korábbi lehetősség visszaállítását kéri Medgyessy Pétertől csakúgy, mint a munkahelyekkel kapcsolatban, ahol a beígért 400 ezer új munkahelyből sorozatos gyárbezárások, elbocsátások és a növekvő munkanélküliség jutott az embereknek. Ugyanez vonatkozik a gyógyszerárakra is. Ott az ígéret úgy hangzott: a gyógyszerár emelés jóval az infláció mértéke alatt marad, s majd egymillió ember juthat ingyen gyógyszerhez. E területen köztudott, hogy a gyógyszerárak az egekbe szöktek, az ingyenes termékeknek pedig se híre, se hamva. Hallottunk két éve a magyar mezőgazdaság felvirágoztatásáról is, amely szintén teljesületlen maradt. Most a nemzeti Petíció aláírói megelégednének azzal, ha szemmel látható intézkedések kerülnének bevezetésre a gazdák helyzetének javítása érdekében - sorolta Áder János. Megemlítette még, hogy az ígéretek ellenére két év alatt négyszer emelkedett a gáz ára, s amelyről az aláírók úgy vélekednek, már az is elég lenne, ha az infláció mértéke alatt maradna a gáz árának emelkedése.
- Miért nem akarja a miniszterelnök teljesíteni több, mint egymillió ember kérését, akkor, amikor ezek az emberek kevesebbet kérnek, mint amit Medgyessy két évvel ezelőtt megígért nekik - tette fel a kérdést a frakcióvezető.
Miután Medgyessy Péter nem volt jelen a parlamentben, a felszólalásra Veres János államtitkár reagált, aki elsőként azzal bírta kacajra frakciótársait, hogy a Fidesz támogatói két éve még kétmillióan voltak a Kossuth téren, mára pedig csak egymillió aláírás gyűlt össze. Az MSZP-s vastaps után a Veres még azt mondta, nem áll rendelkezésre az a pénz, amelyből mindez megvalósítható lenne. A petícióról úgy vélekedett, hogy az abban foglaltak megalapozatlanok.
fideszfrakcio.hu