Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szegény gazdagok

Pánczél Károly arra szeretett volna egy konkrét példán keresztül választ kapni, hogy vajon törvényszerű-e, hogy egy olyan házaspárnak, amely az Orbán-kormány alatt alacsony összegű otthonteremtési hitelt vett fel, ma a legszegényebbek közé kell tartoznia, mert a szocialista kormány ígéretével szemben csökkentette az otthonteremtési támogatást.


Dátum: 2004-05-24 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:52.315767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Államtitkár Úr!

Az elmúlt napokban egy baráti összejövetelen egy házaspár mesélte el családjuk helyzetét, amelyet szeretnék megosztani Önnel és képviselőtársaimmal.

2001-ben úgy határoztak, hogy kihasználva a kedvező lehetőségeket új otthon teremtésébe fognak. Eladták panellakásukat, és 20 éves futamidőre felvettek közel 10 millió Ft kölcsönt, amihez hozzácsapták még egy-két millió forintos megtakarításukat és a két gyerek után járó "szocpolt". Az így kikerekedő pénzből egy főváros környéki településen építkezésbe fogtak.

Az Önök kormányában több miniszter a megmondhatója, hogy 20-25 millió Ft-ból mekkora ház építhető, ehhez mindössze néggyel-öttel el kell osztani azt, amiben laknak.

Ők azonban ennek is örültek. Részben, mert kiszabadultak a füstös panelrengetegből, részben mert úgy számoltak, hogy a család jövedelméből futja majd a törlesztésre, a gáz- és villanyszámlára, a megélhetésre. Úgy számoltak, hogy az adókedvezmény igénybevételével a törlesztést és a rezsit is fizetni tudják majd. Ha nem is nagylábon, de megél a család.

Nem így történt. Az új kormány ugyanis - ahogyan azt Medgyessy Péter is ígérte - "továbbfejlesztette" az otthonteremtési programot. Ez a "tovább" nem csak az ő esetükben jelentette azt, hogy "vissza".

Számukra ugyanis az adókedvezmény teljes egészében megszűnt. A kamatok változása miatt ezzel párhuzamosan ugyanakkor mintegy tízezer forinttal nőtt a törlesztőrészlet, és ennél is nagyobb mértékben a gáz-, villany-, csatornaszámla összege.

Időközben két gyermekük mellé megérkezett a harmadik is. Utána természetesen egyetlen fillér szociális támogatást sem vehetnek majd igénybe, mivel a házaspár egyik tagja már elmúlt 40 éves.

Számoltak, szoroztak, összeadtak, kivontak. Az eredmény: kilencezer forint veszteség családtagonként. A törlesztés és a rezsi kifizetése után fejenként valamivel több, mint tizenötezer forintjuk marad. Ez a férj esetében éppen arra elég, hogy a munkahelyére való utazás költségét fedezze.

Tisztelt Államtitkár Úr!

Ez a házaspár - elmondásuk szerint - nem nagyon politizál. De most aláírták a Fidesz által elindított petíciót, mert féltik a saját és gyermekeik jövőjét. És lenne három rövid kérdésük Önhöz, illetve Miniszterelnök úrhoz, amelyeket tolmácsolok.

1. Valóban gyerekesnek kell érezniük magukat, mert szeretnék, ha az otthonteremtés korábbi támogatása lenn ma is érvényben?

2. Tudva, hogy vannak ebben az országban kisnyugdíjasok is, minimálbéren élők is, de mindettől függetlenül valóban gazdagnak kellene érezniük, tudniuk magukat? Valóban ők azok, akik igazságtalanul jutottak egy kétszobás vidéki házhoz?

3. Kell-e számolniuk azzal, hogy elveszítik a családi adókedvezményt is?

Veres János államtitkár szerint minden rendben van, és nincs annyi megszorítás, amennyiről az interpellációban szó esett.

Pánczél Károly azonban leszögezte: az a kérdés, hogy bekerülnek-e a legszegényebbek közé azok, akik egy kétszobás házat vásároltak maguknak hitelből. Olyan hitelből, amelynek a kamatait úgy csökkentette a szegénységpárti kormány, hogy nőttek. Az államtitkári választ csak a kormánypártok fogadták el.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek