Nemzeti Petíció: a kormány az Alkotmánnyal is szembemegy
A kormány tárgyalni sem hajlandó több mint egymillió ember akaratáról; a kérések, javaslatok megfontolásától, mérlegelésétől is mereven elzárkózik. A kormány magatartása mélyen ellentétes Magyarország Alkotmányával, amely szerint: "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé."
Dátum: 2004-05-24 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:55.651423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A demokrácia súlyos megsértésének tartom azt, ami a Nemzeti Petíció ügyében ma az Országgyűlésben történt. A kormány tárgyalni sem hajlandó több mint egymillió ember akaratáról; a kérések, javaslatok megfontolásától, mérlegelésétől is mereven elzárkózik. A kormány magatartása mélyen ellentétes Magyarország Alkotmányával, amely szerint: "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé."
A Parlament pártjai nem hagyhatják figyelmen kívül azt a tényt, hogy az emberek alkotmányos jogaikkal élve kéréssel fordulnak a kormányhoz. Ez példátlan az újkori demokráciánk történetében. Medgyessy Péter kormánya semmibe vette a demokrácia íratlan és írott szabályait.
A Fidesz elnöksége olyan súlyosnak ítéli meg a helyzetet, hogy a holnapi napra a további teendők meghatározása érdekében rendkívüli elnökségi ülést hív össze.
Pokorni Zoltán
a Szövetség alelnöke
Budapest, 2004. május 24.