Vagy mégis Medgyessy hazudott?
Mátrai Márta, Répássy Róbert és Áder János rendkívüli sajtótájékoztatót tartott ma a parlamentben annak kapcsán, hogy Mátrai Márta interpellációjára válaszolva Medgyessy Péter lehazugozta az ellenzéket, s személy szerint a képviselőasszonyt is, majd letagadta, hogy fia cége szerződéses viszonyban állt volna a Matávval.
Dátum: 2004-05-24 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:04:57.141553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez a hazugság minősített esete - szögezte le Áder János. Hiszen interpellációjában Mátrai Márta nem tett mást, mint egymás mellé rakta a tényeket. Mégpedig olyanokat, amelyeket sem Medgyessy Gergely, sem Baráth Gergely, sem a Matáv, sem az OTP nem cáfolta, tehát elismert tényekről volt szó - mutatott rá Áder János.
A csillagot az égről
Mindezzel a Fidesz célja az volt, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba. De Medgyessy Péter lehazugozta a Fideszt és Mátrai Mártát.
Medgyessy Péter letagadta, hogy fia cége szerződést kötött volna a Matávval, hogy ennek ellenértéke 100 millió forintos megbízási díj, letagadta, hogy van adókedvezmény, melynek értéke 3,2 milliárd forint.
Tények
Ezzel szembeállíthatók a tények, szögezte le Áder János:
1. Van szerződés, amit a Matáv is elismert.
2. Maga Baráth Etele vallotta be az előző héten, hogy száz milliós nagyságrendű a szerződés, és erre azért van szükség, mert Brüsszelben is fenn kell tartani egy irodát.
3. Tény, hogy a 2180/2003-as, VII. 29-i kormányhatározat 3,2 milliárd forintnyi adókedvezményt biztosított a Matáv Rt. részére.
4. Tény, hogy már több mint 200 millió forint adókedvezményt igénybe vett a Matáv
5. Tény az is, és ez a Matáv 2003-as jelentésében is szerepel, hogy igénybe kívánja venni a következő négy évben is az öt évre szóló adókedvezményt
6. Tény, amint ez a Matáv belső újságjából kiderül, hogy a Matávnak Brüsszelben már van lobbistája, mégpedig az anyacég, a Deutsche Telekom irodájában, ahol az anyacég további öt fővel képviseli érdekeit
7. Legutolsósorban pedig tény az is, hogy Medgyessy Gergely és Baráth Gergely cége tavaly alakult, és tapasztalat nélkül jutott hozzá a százmilliós megrendeléshez.
A Fidesz türelmes a gyermekéért aggódó apával szemben
Megérti, és türelmes a Fidesz a gyermekéért aggódó apával szemben, de mivel Medgyessy Péter miniszterelnök is, ezért kénytelen rákérdezni, hogy van-e összefüggés a Matáv hárommilliárdos adókedvezménye és a "fiúk" százmilliós megbízása közt? Ha nyilvánosságra hoznák a szerződést, az is kiderülhetne, hogy mióta létezik ez a szerződés, egyszeri díj-e a százmillió forint, vagy újabb összegek lesznek, netán az egyes elnyert támogatások után még további sikerdíjakra is számíthatnak?
fideszfrakcio.hu